Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok
Informatika rovattal
Kiadja a MATFUND Alapítvány
Már regisztráltál?
Új vendég vagy?

Partra szállottam…

„Partra szállottam. Levonom vitorlám.
A szelek mérgét nemesen kiálltam.”
Berzsenyi Dániel

Berzsenyi Dániel költő ükunokája, Gyuri 60 évvel ezelőtt a Középiskolai Matematikai Lapok feladatait oldogatta a csurgói gimnázium diákjaként. A forradalom azonban közbeszólt; 1957 óta az Egyesült Államokban él, de a fiatalkori élmény meghatározó lett egész életében. Származása, itthoni kiterjedt rokonsága, a magyar irodalom szeretete, a szép magyar nyelv megőrzése egy pillanatig sem tette kétségessé, hogy egész életében magyarnak vallja magát, hivatása révén pedig a magyar matematika hagyományait igyekezett megőrizni és megmutatni a világnak.

Dr. George Berzsenyi Texasban szerzett diplomát, majd Ph. D. fokozatot matematikából, több amerikai egyetemen tanított. Egész életében a középiskolai matematika tehetséggondozás érdekében fáradozott, országos felkészítő táborok, versenyek, folyóiratok szervezője, feladatsorainak összeállítója. KöMaL-mintára levelező versenyeket alapított és aktív levelezést folytatott (eleinte még nem interneten, hanem postán!) tehetséges diákjaival. Évtizedeken át tagja az Amerikai Matematikai Társaság(MAA) különböző versenybizottságainak. Ma a Rose-Hulman Egyetem emeritus professzora.

Az 1988-as budapesti nemzetközi matematikatanítási konferenciát, az ICME-6-ot követően hazánkban is egyre többen ismerték meg őt. 1996-ban Erdős Pál díjat kapott a matematikaversenyek világszövetségétől (World Federation of National Mathematics Competitions). Segítsége, ötletei, írása nélkül talán nem is tudtuk volna kiadni a KöMaL két kötetes válogatását, angol nyelvű különszámait (Century 2 of KöMaL ,C2K és C2K2). Nemrégiben a Bolyai János Matematikai Társulat matematikatanárok számára évente megrendezett Rátz László Vándorgyűlésén is nagy sikerű előadást tartott.

Berzsenyi György nyugdíjba menetelét követően a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnáziumnak adományozta gazdag könyvtárát, a Berzsenyi György Matematikai Különgyüjteményt. Itt volt 2015-ben az immár harmadszor megrendezett Berzsenyi családi találkozó is; sikeres családkutatásai óta „szűk” famíliájának (felesége, négy gyermeke és 12 unokája) létszáma sokszorosára nőtt. 2015-ben matematikai pályájának „morzsáit” 11 mappában szintén a gimnáziumnak ajándékozta, köztük az Erdős-díjat, a képes Berzsenyi-családfát és érmeket.

Most újra gratulálhatunk Berzsenyi professzor úrnak, mivel 2016. január 7-én Seattle-ben átvette az Amerikai Matematikai Társaság legrangosabb kitüntetését a matematika kiváló szolgálatáért ("Gung and Hu Award for Distinguished Service"). A díjat az MAA alapította 1962-ben; később adományaikkal Yueh-Gin Gung and Dr. Charles Y. Hu még rangosabbá tették azt. Az eddigi kitüntettek közt Berzsenyi György a harmadik magyar származású matematikus, Pólya György 1963-ban, Halmos Pál pedig 2000-ben kapta meg ezt a díjat. (A mostani díjazott Erdős Pálllal és Pólya Györggyel is találkozott személyesen.)

Akinek felkeltette az érdeklődését Dr. Berzsenyi György életútja, szeretne többet tudni róla, írjon e-mailt szerkesztőségünknek. Az említett matematikusokról sok részlet megtudható az internetről, érdemes keresgélni. Szívesen látunk a témához kapcsolódó megjegyzéseket és önálló írásokat is, ezeket, ha lehet, honlapunkon közöljük.

A KöMaL szerkesztősége és olvasói még sok örömet kívánnak a családban, a versekben és a matematikában Gyuri bácsinak!

Oláh Vera