Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok
Informatika rovattal
Kiadja a MATFUND Alapítvány
Már regisztráltál?
Új vendég vagy?

Fórum: Érdekes matematikai szemléltetések

Szeretnél hozzászólni? Jelentkezz be.
[19] PAL2022-01-20 01:24:41

Készítettem a közepes diákok számára egy hasznos ábrát, melyről néhány nevezetes szög trigonometrikus függvényének pontos értéke azonnal kiolvasható. (Ez persze itt-ott fellelhető a neten, de gondoltam azért itt is legyen meg, hátha valaki itt keresné.) Az egységsugarú körben jól elhelyezetett négyzet és szabályos háromszög megfelelő oldalainak megválasztásával és néhány Pitagorasz-tétel felírásával - remélem - minden magáért beszél, a színek pedig szavak nélkül mutatják mi-hol szerepel a képletekben (a különböző színű, de azonos változók nyilván azonos értékűek). Később - reményeim szerint - ebbe az ábrába a megfelelő helyre berajzolt szabályos ötszöggel is megpróbálom kiegészíteni, és akkor a 18°-72°-os szögekre vonatkozó szögfüggvények értékei is leolvashatók lesznek. Ha hibát találtok az ábrában, kérem itt a fórumon jelezzétek, és javítom, amint tudom, köszönöm. Addig is, mindenki felhasználhatja bárhol, aki ellenőrizte, hogy rendben van! :-) Az ábra ide kattintva érhető el a nevezetes szögekkel.

[18] w2013-03-31 22:16:21

Pizza-tétel

A Pizza-tétel bizonyítása

[17] w2013-02-05 16:35:54

Én kissé más Batman-görbét ismerek, ami órán is előkerült: f(x)=|p(x)| grafikonja az alvó Batmant ábrázoló görbe, ahol p másodfokú polinom D>0-val. Egy x tengelyre való tükrözéssel meg éber Batman adódik :-)

Előzmény: [16] PAL, 2013-02-03 21:49:28
[16] PAL2013-02-03 21:49:28

Kis vasárnap esti humor, hátha van, aki nem látta még:

Íme egy Batman-görbe :-)

Batman curve

[15] PAL2012-07-14 16:54:14

A KÖMAL oldalán szereplő átdarabolós feladat megoldásának animációja passzol ebbe a témakörbe, ezért remélem nem zavar senkit, ha felhozom ide, hátha van új tag, aki így még nem látta.

[14] Tóbi2012-04-24 14:28:42

A következő cikkbe botlottam az Indexen:

Mennyi pénze van Dagobert bácsinak?

Nem is lövöm le, mennyi furcsaság van a cikkben, csak bemásolom a számításhoz kulcsfontosságú képet.

[13] lorantfy2012-01-26 16:32:41

Megcsináltam végre a KÖZEPEK A TRAPÉZBAN ábrát szerkesztéssel. Felülről lefelé a jelöléseknek megfelelően az a és b oldal harmonikus, mértani, számtani és négyzetes közepének megfelelő szakaszok láthatók.

Előzmény: [9] sakkmath, 2012-01-24 20:46:28
[12] sakkmath2012-01-25 11:20:59

Ez a kép is látható lesz Bernar Venet New York, Versailles, Budapest című kiállításán a Műcsarnokban. Megnyitó holnap, január 26-án, 19 órai kezdettel (ingyenes).

A képaláírás még a régi ... :)

Előzmény: [8] sakkmath, 2012-01-21 18:42:39
[11] lorantfy2012-01-24 23:13:29

Nem volt még időm rá, hogy rendesen megszerkesszem. Az alap ábrát egy szakdolgozatból másoltam ki. A a megjegyzéseket színessel én írtam rá. Végül is itt most annyira nem lényeges, hogy a vonalak hajszál pontosan jó helyen vannak-e, hanem csak annyi, hogy ezek a közepek a trapézban milyen tulajdonsággal rendelkeznek. Nyilván szebb lesz helyesen szerkesztve, hamarosan felteszem.

Előzmény: [9] sakkmath, 2012-01-24 20:46:28
[10] Kemény Legény2012-01-24 22:42:59

Én ezt találtam folyóiratban.

Előzmény: [9] sakkmath, 2012-01-24 20:46:28
[9] sakkmath2012-01-24 20:46:28

Nekem is tetszik, a trapézos szintén.

Utóbbihoz két kérdés:

Várható-e korrekció Jonas fölvetésére válaszul?

Ha szakkönyvből, vagy a világhálóról származik, létezik-e idegennyelvű változata? Elsősorban angolra, vagy franciára gondolok.

Előzmény: [4] lorantfy, 2011-09-22 16:01:07
[8] sakkmath2012-01-21 18:42:39

Bernar Venet képzőművész szeret matematikai, fizikai, statisztikai témájú egyenleteket festeni. (Úgy tudom, a művész egyik szakterületnek sem művelője. Venet honlapja itt található.)

Beszúrom az egyik egyenletes képét, megtoldva három (találós) kérdéssel:

1) Mi az egyenlet témája és neve?

2) Az egyenlet neve két változatban is ismert. Melyik a helyes?

3) Alakilag rendben van-e az ábrázolt egyenlet?

[7] lorantfy2011-09-23 20:37:51

Lehet, hogy igazad van. Én ollóztam az ábrát és nem ellenőriztem. Ha lesz egy kis időm szerkesztek egy saját ábrát.

Előzmény: [6] jonas, 2011-09-23 13:15:15
[6] jonas2011-09-23 13:15:15

Nem rossz, csak sajnos nekem úgy tűnik, hogy az ábra pontatlan: a kék és a lila vonal is túl magasan van.

Előzmény: [5] lorantfy, 2011-09-22 16:38:38
[5] lorantfy2011-09-22 16:38:38

Egy másik szemléltetés trapézban

Előzmény: [4] lorantfy, 2011-09-22 16:01:07
[4] lorantfy2011-09-22 16:01:07

Jó a kezdeményezés! Bár nem animáció, de a matematikai közepek egyik geometriai szemléltetése, ami nekem tetszik, ezért fölteszem, hátha másnak is hasznos lehet.

[3] Hajba Károly2011-09-19 22:31:31

Klein butélia

[2] PAL2011-09-18 23:16:55

A gömb kifordítása (tér/topológia) Első rész Második rész

A Monty-Hall probléma A paradoxonról bővebben magyarul is lehet olvasni például itt.

Néhány szemléletes geometriai bizonyítás animációja látható itt.

[1] PAL2011-09-18 23:04:33

Lorantfy mintájára szeretnék indítani egy témát, mely nem a fizikai kísérleteket, látványosságokat mutatja be, hanem a MATEMATIKA világába kalauzol el, elsősorban érdekes képsorok, ANIMÁCIÓK vagy videók formájában.

Továbbá természetesen én is örömmel látok ilyen jellegű mozgóképeket ebben a témában, és remélem az általam feltöltöttek között pedig akad olyan, amit ti is szivesen néztek végig.

(Sajnos a link-ek kivétel nélkül angol nyelvűek, és bár terveim között szerepel, ezen külföldi videók szakszerű magyar nyelvű fordítása és feliratozása, erre ezidáig sajnos nem jutott időm...)