Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok
Informatika rovattal
Kiadja a MATFUND Alapítvány
Már regisztráltál?
Új vendég vagy?

Poronyi Gábor

Beszámoló a Gordiusz Matematika Tesztverseny országos döntőjéről

A 2002-ben hatodik alkalommal megrendezett kétfordulós GORDIUSZ feleletválasztós tesztversenyre az ország 19 megyéjéből, Budapestről, Erdélyből, Kárpátaljáról és a Vajdaságból 11 200 középiskolás nevezett.

Az első fordulóban és a döntőben is 30 (évfolyamonként különböző) feladatot kellett megoldani 90 perc alatt. Az egyes évfolyamok feladatsorait Bereczkiné Székely Erzsébet (9. évf.), Sáráné Dombi Anna (10. évf.), Poronyi Gábor (11. évf.) és Polcz Katalin (12. évf.) állította össze.

A Pécsett április 6-án megrendezett döntőre 188 versenyző kapott meghívást. Amíg a döntő tartott, a kísérő tanároknak dr. Urbán János tartott előadást. A színvonalas versenyt közös feladatmegoldás követte; a versenyzők és kísérőik részére városnézés, mecseki séta, a Szélkiáltó együttes koncertje egészítette ki a programot. A válaszok számítógépes kiértékelése után másnap, április 7-én volt az eredményhirdetés. Eredmények:

9. évfolyam

    1. Tassy Gergely (Budapest, Veres Péter Gimnázium);
    2. Gosztonyi Balázs (Budapest, ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Iskola);
    3. Strenner Balázs (Székesfehérvár, Teleki Blanka Gimnázium).

10. évfolyam

    1. Dányádi Zsolt (Debrecen, Fazekas Mihály Gimnázium);
    2. Kórus Péter (Szeged, Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium);
    3. Pongrácz András (Szolnok, Verseghy Ferenc Gimnázium).

11. évfolyam

    1. Lang Péter (Győr, Révai Miklós Gimnázium);
    2. Gáthy Lajos (Fehérgyarmat, Zalka Máté Gimnázium);
    3. Csóka Endre (Debrecen, Fazekas Mihály Gimnázium).

12. évfolyam

    1. Balogh János (Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium);
    2. Hamar Gergő (Dombóvár, Illyés Gyula Gimnázium);
    3. Péterfalvi Ferenc (Pécs, Janus Pannonius Gimnázium).

Különdíjat kapott minden évfolyamon a legjobb határon túli versenyző: Szathmári Balázs (Szatmárnémeti, Kölcsey Ferenc Főgimnázium), Sipos Tamás (Nagyvárad, Ady Endre Elméleti Líceum), Szilágyi Márta (Kolozsvár, Báthory István Elméleti Líceum), Bartha Ágnes (Kézdivásárhely, Nagy Mózes Líceum); a legeredményesebb baranyai versenyző: Péterfalvi Ferenc és az az öt tizenkettedikes diák, akik négy alkalommal voltak a döntő résztvevői: Kádas Attila (Békéscsaba, Rózsa Ferenc Gimnázium), Major Gergely (Tata, Eötvös József Gimnázium), Péterfalvi Ferenc (Pécs, Janus Pannonius Gimnázium), Pszota Zsolt (Vác, Boronkay György MKG) és Tóth Ágnes (Hajdúszoboszló, Hőgyes Endre Gimnázium).

Sok más információ mellett a teljes eredménylista megtalálható a verseny honlapján: http://www.extra.hu/gordiusz-matek.