A hazai oktatás fejlesztése mellett elkötelezett Ericsson Magyarország 1995-ben karolta fel az akkor egy évszázada alapított Középiskolai Matematikai Lapok tradícióinak folytatását. Azóta folyamatos együttműködés keretében támogatja a KöMaL-t, ezzel is hozzájárulva a jövő generációjának felkészítését a továbbtanulásra a felsőoktatásban.
Az Ericsson 1999-ben alapított díjat azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a magyar természettudományos alapképzés magas színvonalának fenntartásához, illetve emeléséhez. Az Ericsson-díjat olyan matematikát és/vagy fizikát oktató pedagógusoknak ítéli oda az erre felkért MATFUND Alapítvány Kuratóriuma a Bolyai János Matematikai Társulat és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Díjbizottságainak ajánlása nyomán, akik elismerten sokat tesznek tantárgyuk megszerettetéséért és a tehetséggondozásért. 13 év során 152 tanár kapta meg a kitüntetést.
A tanári életpálya egészét elismerő Rátz Tanár Úr Életműdíj megalapításában is vezető szerepet játszott a cég.
Az Ericsson Magyarország következetes, innovációra fókuszáló vállalatpolitikájával 2000-ben elnyerte a Kármán Tódor Díjat, 2008-ban Társadalmi Felelősségvállalás Díjat, 2009-ben Legjobb Munkahely díjat és Leginnovatívabb Vállalat díjat, 2010-ben és 2011-ben Legeredményesebb Vállalat díjat kapott.
A 2011. évi Ericcson Díjátadó ünnepségét december 9-én tartották meg a Magyar Tudományos Akadémián.