Quo vadis, matematikaoktatás?
Hozzászólás Gerőcs László: Quo vadis, matematikaoktatás?
(Népszava, 2007.06.09.) c. cikkéhez, amelyet a KöMaL-ban olvastam.
Sajnos a hazai matematika oktatás rendszerében eléggé járatlan vagyok.
Több éven át azonban az USA-ban volt alkalmam tapasztalatokat szerezni
ezen a téren, éppen Teller Ede közreműködése révén. Nevezetesen a
californiai Stanford Egyetemen - ahol Teller Ede utolsó éveiben élt -
az Ő hatékony támogatása révén sikerült megindítani a Gondolkodás Iskolája
kurzusokat.
"Azt hiszem - Princeton mellett - éppen ez az egyetem (Stanford) volt
az egyik élenjáró abban, hogy a gondolkodási képességek fejlesztését
tekintse a lgfontosabbnak, amit Pólya és Seymour itteni munkássága mutat.
Jómagam is szívesen hallgattam óket. Ennek megújítása most tét."
Az idézett mondat és azt követő felszólítás, ajánlás kellett ahhoz, hogy
Pólya és Szegő egykori munkásságának színhelyén újra lehessen éleszteni a
gondolkodási képesség fejlesztésének programját. A kurzus teljes egészében
Pólya eredeti programjának ismétléseként indult minden propaganda nélkül,
évközi, fakultatív sorozatként. Mégis elterjedt a híre a campuson és
előadótermet kellett cserélni a többszörösére növekedett hallgatóság miatt. Ez 1998-ban történt, azóta jelentős korszerűsítésen ment át és ma 82(!) más szeminárium kötelező előzménye.
A tárgykör a klasszikus témakörökön túl kiegészült számos újabb
eredménnyel: csak néhányat említenék, úgymint Kalmár László, Péter Rózsa
útmutatásait. Nem megfeledkezve olyan nagyságok munkásságáról, mint a ma
is az egyetemen működő McClusky, vagy D. Knuth. A program kiegészült a
számítógépek adta lehetőségekből fakadó látásmód bemutatásával is.
Tulajdonképpen hozzászólásommal két dolgot szerettem volna adalékként a
cikkhez tenni:
- Teller Edének sikerült elérnie éppen a magyarokra
hivatkozással a gondolkodási képesség fejlesztésének fontosságát,
akár post-doktorális aktusként is (tanulni sohasem késő). Számomra külön
megható, hogy részese lehettem ennek a munkának ott, ha már ez itthon nem
adatott meg.
- A cikkel hasonlóan látom jómagam is a helyzetet a jelenlegi
bonyolult felvételi és vizsga rendszer miatt és annak egyenes
következményeként létrejövő "egyenszilárdságú" oktatás miatt. Ezek révén
a fiatalok nem a tudásuk és érdeklődésük szerint fognak rendeződni, hanem
az oklevélszerzés legkönnyebb útját fogják keresni és megtalálni!
Adjuk vissza az egyetemek univerzális jellegét, adjuk vissza az ott
működő tudósoknak a lehetőséget, hogy kiválaszthassák tanítványaikat és
azokkal pont azt a tudományt műveljék, amelynek értői.
Tudom - mint mindenbe - az élet, a nagy gyakorlat ebbe is beleszól, de
az legyen a részlet, a módszer kérdése. Hiszen az oktató, a tanító amúgy is
csak azt tudja átadni, amit tud. És éppen ebben van a lényeg! Tessék
még egyszer elolvasni amit Teller mondott: "Az, hogy a XX. század első
felében oly sok magyar természettudós juthatott el tudományának akkori
csúcsaira, elsősorban annak köszönhető, hogy olyan iskoláink, olyan
pedagógusaink voltak, akik számára főként a gondolkodási képességek
fejlesztése volt a legfontosabb."
Ebben minden benne van: útmutatás, okosság, gondolkodás, tanítás,
magyarság. Az amerikai egyetem nagyságai megértették Tellert! És mi?
Dr. Gyarmati Péter
http://gyarmati.dr.hu
|
