Mi az a KöMaL?
Több mint száz évvel ezelőtt egy győri főreáliskolai tanár, Arany Dániel úgy
döntött, hogy egy középiskolásoknak szóló matematikai újságot alapít. Célját
így fogalmazta meg: "tartalomban gazdag példatárat adni tanárok és tanulók
kezébe." A lap első példánya 1894. január 1-én jelent meg.
Az újság alapítása szoros kapcsolatban áll a századforduló körül a
tudományos életben történt fellendüléssel. A Matematikai és Fizikai Társulatot
1891-ben alapították, és 1894. őszén szervezték meg az első Eötvös-versenyt az
abban az évben érettségizetteknek.
Azóta matematikusok és más tudósok több generációja csiszolta
problémamegoldó képességét a KöMaL révén. A legjobb megoldások 14-18 éves
szerzőik nevével együtt rendszeresen megjelennek.
A KöMaL beszámol a hazai és nemzetközi versenyekről, cikkeket közöl érdekes
matematikai és fizikai eredményekről, és ismertetőt ad új, a középiskolai
matematika és fizika tananyagot érintő könyvekről.
Több mint harminc éve minden feladat magyarul és angolul is megjelenik. Ez
matematika és fizika feladatok ezreit jelenti!
A lapot ma a MATFUND Alapítvány adja ki.
A Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok évente 9 alkalommal, 64 oldalon
jelenik meg.
|