A
távíró berendezés egyszerű, olcsó (mint a papír, toll). A lehető
legegyszerűbb egydimenziós (soros) átvitellel működik. Morse olyan
egyszerű kódrendszert talált fel (morzekód), amely megtanulható, emberi
aggyal (megfelelő sebességhatárok között) kódolható, dekódolható (a
kézíráshoz hasonlóan). Adáshoz elegendő egy nyomógomb, kapcsoló.
Eredetileg a vevőoldalon óraművel húzott papírszalagra elektromágneshez
kapcsolt íróeszköz rajzolja a vett kódokat; elegánsan megoldva a vett
üzenet dokumentálását.
Távíró üzemmódú adatátvitelhez két állapotot megkülönböztetni tudó
csatorna szükséges. Ez az OOK (On-Off Key, Make-Break), azaz
ki-be-kapcsolós (egybites digitális) működés.
Az egyik, nyugalmi állapotot szünetnek (space), míg a másik állapotot
jelnek (mark) is nevezik.
„Távírójel” alatt a távíróüzemmódban használt egyik állapotot (be, on,
make) értjük, ellentétben a távírókódrendszer egy elemével,
szimbólumával.
„Távírószünet” alatt másik állapotot (ki, off, break) értjük,
ellentétben a távíró üzemmódú adás szünetével.
A két állapot egymást váltja (nincs olyan, hogy két például szünet
következik egymás után, mert az egy szünetnek számít).
Éppen az egymást váltó jelek és szünetek hosszának aránya a távírás
lényege.
A két állapot közötti váltások nem akármikor követezhetnek be, az egyes
állapotok fennmaradási ideje (hossza) csak egy elemi idő (T [s]) adott
egész számú többszöröse lehet.
- szünet 1, 3 és 7 elemi idejű,
illetve akármekkora 7 elemi időnél
nagyobb idejű lehet
- a jel 1 és 3 elemi idejű lehet.
Alapértelmezettnek az 1:3:7 arányokat tekintjük.