Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok
Informatika rovattal
Kiadja a MATFUND Alapítvány
Már regisztráltál?
Új vendég vagy?

Emelt szintű matematika érettségi gyakorló feladatsorok

Az emelt szintű matematika érettségire való felkészülést és felkészítést segítik a Középiskolai Matematikai Lapokban 2004 szeptemberétől folyamatosan megjelenő feladatsorok. A feladatsorokat és megoldásaikat egy kötetben a Bolyai János Matematikai Társulat megjelenteti. A szerzők gyakorló tanárok, szakértők, vezető tanárok, olyanok, akik a kétszintű érettségi emelt szintű vizsgáin a tantárgyi bizottságba bekerülés feltételeit teljesítették.

A kötetben két év anyagát gyűjtöttük össze. Figyelembe vettük az eddigi tapasztalatokat, ezért néhány helyen változtattunk az eredeti szövegen. A feladatok egy jelentős része új típusú, de természetesen találhatunk ismerős, vagy ismerősnek tűnő kérdést is.

A feladat megértése és a megoldással szemben támasztott elvárások ismerete sokszor a bevett szokásokon alapul, hiszen nem lehet mindent részletezni a feladatok szövegében. Kiadványunk tanulmányozása közben is láthatja az olvasó, hogy néhány esetben kialakultak ezek a szokások, számos esetben azonban még nem. Ilyenkor a megoldónak részletesebb, átgondoltabb szöveget kell írni.

Országos középiskolai felmérés szerint a diákok többsége úgy véli: emelt szintű érettségit kell tenni ahhoz, hogy bejusson a legjobb egyetemekre. Kiadványunk ehhez nyújt segítséget.

Már nem kapható.