KöMaL 2001/2002. évi matematika-fizika-számítástechnika pontverseny
Versenykiírás
A most induló pontversenyek 2001 szeptemberétől 2002
májusáig tartanak, minden hónapban egy-egy újabb feladatcsoport
példáit lehet beküldeni.
A versenyekbe minden általános iskolás és középiskolás korú tanuló
benevezhet. Kérjük, hogy a versenyzők 1-12-ig jelöljék,
hányadik osztályba járnak (az osztály egyéb jelölését -
pl. II.B. - nem kell feltüntetni). Egy tanuló több pontversenyben is
indulhat, a versenyfeltételeket az alábbiakban ismertetjük.
Matematika versenyek
Három kategóriában indítunk versenyt növekvő nehézségi sorrendben C,
B és A kategóriában. Minden feladatra csak egy megoldást
értékelünk.. Természetesen örömmel várunk általánosításokat,
megjegyzéseket, másfajta megoldási vagy kitűzésre tett javaslatokat,
ezeket szívesen közöljük, sőt, a pontversenyen kívül is különdíj
formájában is elismerjük.
C pontverseny (könnyebb matematika
gyakorlatok)
A C pontverseny feladatait azoknak az olvasóinknak ajánljuk,
akik kezdetben túl nehéznek vagy szokatlannak találják a másik két
kategória feladatait. Itt rendszeresen közlünk az iskolai tananyaghoz
szorosabban kapcsolódó feladatokat is, így azok is megtalálják a
kedvükre valót, akik valamivel - de nem sokkal - szeretnének túllépni
az iskolai matematika keretein.
Az itt kitűzött feladatok egy része általános iskolásoknak is
ajánlható, más része azonban a 11-12. évfolyam tanulmányaira
támaszkodik. A feladatok sorrendje nagyjából megfelel az iskolai
tananyagnak: egy feladatsoron belül az alacsonyabb sorszámúakat
ajánljuk a fiatalabbaknak. A C pontversenyt két
korcsoportben három kategóriában értékeljük. Az első: a 10. évfolyamig
nem speciális matematika tagozatosok, a második: azok a
11-12. évfolyamosok, akik nem speciális matematika tagozatos osztályba
járnak, a harmadik a legfeljebb 10. évfolyamos speciális matematika
tagozatosok. (A 11-12-es "spec. matosok" és a matematikát tovább
tanulni szándékozók inkább a B pontversenyben induljanak.) A C
pontversenyben havonta 5 gyakorlat megoldása küldhető be, mindegyikre
legfeljebb 5 pont kapható.
B pontverseny (matematika
feladatok)
A B pontversenyben havonta összesen 10 feladatot tűzünk ki.
Itt találhatók a lap hagyományos gyakorlatai és feladatai. A
feladatok sorrendje nagyjából megfelel az iskolai tananyagnak: egy
feladatsoron belül az alacsonyabb sorszámúakat ajánljuk a
fiatalabbaknak. A feladatok - szándékaink szerinti - nehézségét a
közölt pontszám jelzi (ez 3, 4 vagy 5 lehet). A B
pontversenyben az eredményes versenyzéshez nincs szükség valamennyi
feladat megoldására. Nem kell tehát mind a 10 feladatra megoldást
küldeni, feladatsoronként mindenkinek a legtöbb pontot elért,
legfeljebb 6 megoldását számítjuk be a pontversenybe. Ki-ki
gondolja végig, mely példákkal foglalkozna szívesen, hogyan érhetné el
a legtöbb pontot. A B pontverseny eredményét 5 korcsoportban
tartjuk nyilván: a 8. évfolyamig, a 9., 10., 11. és 12. évfolyamokban.
A pontverseny (nehezebb matematika
feladatok)
A legigényesebb és legfelkészültebb diákok számára jelent továbbra
is kihívást az A pontverseny. E verseny résztvevőit nem
különítjük el évfolyamonként, mindannyian együtt versenyeznek, minden
megoldásra egységesen legfeljebb 5 pontot kaphatnak.
Fizika versenyek
M pontverseny - fizika mérési feladatok
Havonta 1 mérési feladatot tűzünk ki, valamennyi korosztály számára
közösen. A feladatok megoldásával 6-6 pontot lehet szerezni. A mérési
feladatok kidolgozásánál hasznos lehet a korábbi számainkban megjelent
megoldások áttanulmányozása. A mérési jegyzőkönyv feltétlenül
tartalmazza a mérés elvének áttekinthető leírását (a mérési elrendezés
vázlatos rajzával), megfelelő számú és pontosságú mérési adatot
(áttekinthető táblázatban, a mértékegységeket is megadva), a mérési
adatok kiértékelését (lehetőleg milliméterpapíron grafikusan
ábrázolva), és a hiba nagyságrendjének becslését.
P pontverseny - fizika feladatok
Havonta kb. 10 elméleti feladatot tűzünk ki, nem nehézségi, hanem
az életkornak megfelelő sorrendben. A pontszámokat a feladat után
feltüntetjük. Mindenki szabadon választhat a kitűzött elméleti
feladatok közül. A 9-12 évfolyamosoknak legfeljebb öt, a náluk
fiatalabbaknak legfeljebb 3 megoldását számítjuk be a
pontversenybe. Az elméleti versenyt korosztályonként (8. évfolyamig,
9., 10., 11., 12. évfolyam) külön-külön összesítjük és értékeljük, a
mérési versenytől függetlenül.
Számítástechnika verseny
Idén egy kategóriában indítunk versenyt, havonta 3 különböző
jellegű, matematikához kapcsolódó feladattal. Minden feladatra csak
egy megoldást értékelünk. Természetesen örömmel várunk
általánosításokat, megjegyzéseket, másfajta megoldási vagy kitűzésre
tett javaslatokat, ezeket szívesen közöljük, sőt, a pontversenyen
kívül különdíj formájában is elismerjük.
Az itt kitűzött feladatok egy része általános iskolásoknak is
ajánlható, nagyobb része azonban a 9--10. évfolyam tanulmányaira
támaszkodik. Két feladatot valamilyen programozási nyelven (Pascal,
C++, BASIC, Delphi) kell megoldani, egyet pedig táblázatkezelővel
(Excel).
Csak olyan programok küldhetők be, amelyek szintaktikusan helyesek.
Értékelésük részben futási eredmények alapján történik, részben pedig
a megoldás algoritmusának elemzésével.
Értékelés
A pontversenyek állása 2001. november végétől honlapunkon látható
és 2002 januárjától kezdődően alkalmanként a lapban is közöljük.
Mind a matematika, mind a fizika versenyek hivatalos végeredménye
2002. szeptemberi számunkban jelenik meg. A legeredményesebb
versenyzők arcképét 2002. decemberi számunkban közöljük. A legjobbak
a MATFUND Középiskolai Matematikai és Fizikai Alapítvány pályadíjait
és tárgyjutalmakat kapnak a 2002. évi Ifjúsági Matematikai, Fizikai és
Számítástechnikai Ankét rendezvényén.
Az okleveleket szeptemberben eljuttatjuk az iskolákba (a végzős
diákokét lakáscímükre).
A benevezés módja
Nevezni lehet a szeptemberi számban található "Nevezési lap"-pal,
vagy annak bármilyen - akár a minta alapján egyénileg elkészített -
másolatával. A kitöltött nevezési lapot az első dolgozatokat
tartalmazó borítékban küldjék el versenyzőink. Nevezési lap
igényelhető az Eötvös Loránd Fizikai Társulatban vagy a
Szerkesztőségben is. Internetes oldalaink olvasói az elektronikus
nevezési lap kitöltésével is benevezhetnek.
Minden diáknak csak egy nevezési lapot
kell beküldenie!
A nevezési lapot nyomtatott, jól olvasható betűkkel töltsük ki, az
5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., vagy 12. évfolyam megjelölésével. Az
iskola igazolását a szaktanár vagy az igazgató írja alá.
A nagyon gyakori családnevű versenyzők válasszanak egy
háromjegyű jelzőszámot is, és mind a nevezési lapra, mind pedig
az év során beküldött dolgozataik fejlécére az így bővített nevet
írják (pl. Kiss 349 Anna, Szabó 344 Péter). Kérjük viszont, hogy a
továbbiakban ezt a számot minden egyes beküldött dolgozatukon
tüntessék föl.
Felhívjuk a figyelmet, hogy azok a versenyzők, akik tavaly már
választottak jelzőszámot, idén is ugyanazt a számot használják!
A pontversenybe a tanév során bármikor be lehet kapcsolódni a
nevezési lap beküldésével.
KöMaL az Interneten - a példák elektronikus beküldéséről
Az újság elektronikus változata havonta frissített tartalommal, bővülő szolgáltatásokkal működik. A
példákat és a mindenkori aktuális pontszámokat (a legeredményesebb
versenyzők fényképeivel) rendszeresen közöljük.
Kérjük, hogy a szerkesztőségnek szánt üzeneteket a
szerk@komal.elte.hu, a megoldásaikat viszont
csak a megoldas@komal.elte.hu e-mail címekre küldjék.
A dolgozatok beküldése
A beküldési határidő a feladatok kitűzésénél szerepel,
matematikából a lap megjelenését követő hónap 15. napja, fizikából a
11. napja, munkaszüneti nap esetén a következő munkanap. A határidő
azt jelenti, hogy a küldeményt legkésőbb a határidő napján kell
postára (vagy elektronikus postára) adni. A határidő után a
személyesen behozott dolgozatokat sem fogadjuk el!
A beküldés helye minden
kategóriákban a következő: KöMaL Szerkesztőség (KöMaL feladatok),
Bp. Pf. 32. 1518
Külföldön tanuló versenyzőink dolgozataikat a szerkesztőség címére
küldjék. A postára adás időpontja megegyezik az előbb
említettel. Kérjük, mindenki ügyeljen a helyes címzésre. A rossz címre
küldött dolgozatokat nem tudjuk értékelni.
A dolgozatok és nevezési lapok interneten is beküldhetők, ezzel
kapcsolatban olvassa el tájékoztatónkat.
A dolgozatok külső alakja
A szerkesztőség munkatársainak általában nagy mennyiségű dolgozatot
kell rövid idő alatt feldolgozniuk. A postán beküldött dolgozatok
szétválogatása, javítása és a pontszámok gyors könyvelése akkor
lehetséges, ha versenyzőink betartják az alábbi formai
követelményeket:
- Minden egyes beküldött lap bal felső sarkában nyomtatott
betűkkel szerepeljen:
- a példa betűjele (A, B, C, M, P) és száma pirossal,
- a beküldő teljes neve és osztálya
- az iskola neve városnévvel együtt,
- a beküldő e-mail címe (ha van). (Azok, akik a dolgozataikat javítóktól
esetleges hibáikról gyors visszajelzést szeretnének, tüntessék fel
e-mail címüket is!)
- Minden egyes megoldás külön lapra kerüljön. Ez azért nagyon
fontos, mert a különböző feladatok más-más javítóhoz kerülnek. A lapok
A/4 méretűek (kb. 21 cm x 30 cm) legyenek.
- A geometria feladatok megoldásához mellékeljenek ábrát.
- Minden egyes megoldást - feladatonként külön-külön - négyrét
hajtsanak össze (több lapból álló dolgozatokat egybe) úgy, hogy
a fejléc kívülre kerüljön. Ha egy feladatra két megoldást küldenek be,
azokat feltétlenül egybe hajtsák össze. A különböző feladatok megoldásait
azonban az előbb mondottak miatt nem szabad egybe hajtogatni!
- Törekedjenek az olvasható írásra (sajnos, néha még a név sem
olvasható) és a rendezett külalakra!
Azokat a dolgozatokat, amelyeken nincs feltüntetve osztály és iskola
városnévvel együtt, vagy külalakjuk miatt értékelhetetlenek,
nem tekintjük versenyszerűnek.
A megoldásokhoz kísérőjegyzéket kérünk a minta szerint:
minden borítékban egy külön papíron felsorolva az összes beküldött dolgozat
jelét és számát. Név és iskola feltétlenül
szerepeljen a kísérőjegyzéken!
| Minta a dolgozatok fejlécéhez |
C. 593.
Nagy 163 Róbert 9. évf. Győr, Révai M. Gimn. e-mail: robi@revai.hu
Jelöljük a kapitány életkorát (években kifejezve)
K-val, a hajóét H-val. A hajó H-K évvel
ezelőtt volt annyi idős, mint a kapitány most; akkor a kapitány
K-(H-K)=2K-H éves volt. Amikor a
hajó 2K-H éves lesz, akkor a kapitány ...
|
|
|
| Minta a kísérőjegyzékhez |
KÍSÉRŐJEGYZÉK
Nagy 163 Róbert 9. évf. Győr, Révai M. Gimn.
A 2000. évi 6. számból a következő feladatokra küldök megoldást:
C. 591., C. 593., B. 3389., B3390., B3391.
Összesen 5 dolgozat. | |
|
A dolgozat tartalmáról
Maximális pontszám csak teljes megoldásért jár. A puszta eredményközlést
nem értékeljük. Előfordulhat, hogy olyan feladatot
tűzünk ki, amelynek megoldása szerepel valamely példatárban: ilyen
esetben is csak akkor jár a teljes pontszám, ha a végeredményhez
vezető megoldást részletesen leírta a versenyző. Matematikából
a kimondott állításokat bizonyítani kell, fizikából az
alaptörvényeket alkalmazva igazolni. A matematika példák megoldásaként
csupán számítógépes programot nem fogadunk el!
Levezetés és hivatkozás nélkül csak a középiskolai tananyagban
szereplő tételeket fogadjuk el, minden egyéb esetben fel
kell tüntetni az idézett forrást (cím, oldalszám).
Tételekre való hivatkozáskor minden esetben meg kell mutatni,
miért teljesülnek a tétel feltételei, és hogyan következik
a tétel állításából a bizonyítás gondolatmenetének következő
lépése.
Ha egy feladat megoldását ábra segíti, akkor azt külön
lapon mellékeljék, de ezen is szerepeljenek a beküldő adatai és
a feladat száma. Ügyeljenek a jelölések célszerű és érthető
használatára.
Törekedjenek a megoldások rövid, olvasható leírására. Lapunkban
a megoldások többségét közöljük: ajánljuk ezek tanulmányozását.
FONTOS!
A versenyek egyéni versenyek: a versenyzőknek önállóan kell
elkészíteniük a példák megoldásait.
A közösen készített vagy másolt dolgozatokat
- beleértve az eredeti szerzőét is -
nem értékeljük!
A csoportosan másolt dolgozatokat visszaküldjük az osztályt tanító
tanárnak.
Néhány megjegyzés
A KöMaL szerkesztőség (Budapest, 1117 Pázmány Péter sétány 1/A. V. em.
5.106.) a tanév során
naponta 9-16-ig tart nyitva.
Telefon: 209-0555/6540 vagy 6541 mellék.
Javasoljuk, hogy beküldött dolgozataikat két példányban (másolópapírral)
készítsék, és a másolatot őrizzék meg, hogy a lapban közölt megoldással össze tudják hasonlítani. Ha a dolgozat esetleg elvész a postán, csak másolat esetén tudjuk elfogadni a reklamációt.
Egyéni kérésre közöljük mindazok pontszámát, akik ezt megcímzett
és felbélyegzett válaszboríték mellékelésével vagy e-mail címük feltüntetésével
kérik a szerkesztőségtől. (A dolgozatok feldolgozása sok időt
vesz igénybe, ezért általában a beküldési határidő után 1-2 hónappal lehet
érdeklődni az eredményekről.)
Szép, érdekes és nem közismert feladatokat javasolhatnak
kitűzésre. A javasolt feladatokat (megoldásokkal együtt) a szerkesztőség
címére küldjék el.
A diákok elfogadott javaslatait év végén beszámítjuk a
különdíjért folyó versenybe.
Szeretnénk, ha a kitűzött kérdések nem zárulnának le véglegesen
a beküldési határidővel, a közölt megoldással. Bármely, a
lapunkban megjelent feladathoz, cikkhez kapcsolódó megjegyzést,
általánosítást szívesen látunk és alkalomadtán közöljük.
Örömmel fogadunk feladatjavaslatokat, cikkeket, szakköri munkáról
szóló beszámolókat, közlésre alkalmas iskolai pályamunkákat.
Javaslataikat, közleményeiket elküldhetik postán, e-mailben a szerk@komal.elte.hu címen vagy
személyesen juttathatják el szerkesztőségünkbe.
Végezetül mindenkinek eredményes tanévet és sikeres versenyzést kíván
a Szerkesztőség
|