Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok
Informatika rovattal
Kiadja a MATFUND Alapítvány
Már regisztráltál?
Új vendég vagy?

A B. 3892. feladat (2006. március)

B. 3892. A Piramis bank elnöke a kertvárosból jár be a munkahelyére dolgozni. Hétköznapokon egy sofőr jön érte, aki minden nap ugyanabban az időpontban indul a banktól, felveszi az elnököt, és pontosan nyitásra megérkeznek. Egyik reggel a sofőr telefonált, hogy valami baj van az autóval, ezért valószínűleg késni fog. Az elnök emiatt a szokottnál egy órával korábban, gyalog indult munkába. A sofőr közben megjavította az autót, és mégis el tudott indulni a szokásos időpontban, így útközben találkozott a bankárral. Felvette, és nyitás előtt 20 perccel érkeztek a bankhoz.

Mennyi ideig sétált a bankár? (Feltehetjük, hogy az autó sebessége állandó, és az utas felvétele nem jár időveszteséggel.)

Arany Dániel verseny, 2005--2006

(3 pont)

A beküldési határidő 2006. április 18-án LEJÁRT.


Megoldás: A sofőrnek az oda-vissza út a szokásosnál 20 perccel rövidebb ideig tartott, egy irányban tehát 10 perccel volt rövidebb az útja. Ezek szerint a megszokott időpontnál 10 perccel hamarabb találkozott az elnökkel. Minthogy pedig az elnök a megszokott időpontnál 60 perccel hamarabb indult otthonról, 50 percet kellett, hogy gyaloglással töltsön.


Statisztika:

164 dolgozat érkezett.
3 pontot kapott:127 versenyző.
2 pontot kapott:13 versenyző.
1 pontot kapott:8 versenyző.
0 pontot kapott:15 versenyző.
Nem versenyszerű:1 dolgozat.

A KöMaL 2006. márciusi matematika feladatai