Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok
Informatika rovattal
Kiadja a MATFUND Alapítvány
Már regisztráltál?
Új vendég vagy?

Az I. 147. feladat (2006. december)

I. 147. ,,Vándorló'' spirálokat a következő algoritmussal kaphatunk: Egy vízszintes szakaszból indulunk ki, majd minden lépésben a szakasz végpontjához illesztjük a következő (n-edik) szakaszt, úgy, hogy az az előzővel bn szöget zárjon be. Az egyes szakaszok hossza megegyezik. Az egymás mellett lévő szakaszok bezárt szögei számtani sorozatot alkotnak: bn-bn-1=d, ahol d állandó. Készítsünk programot, mely a felhasználótól bekéri a d állandót (valós szám), illetve a szakaszok hosszát L (valós szám), majd kirajzolja az így kapható ,,vándorló'' spirált, a megadott módon. Amennyiben a program az összes szakaszt kirajzolta a képernyőre, vagyis a szakaszok már csak ismétlődnének, írjon ki a felhasználó számára egy üzenetet, hogy a rajzolást befejezte.

Példa:

d=24,01   L=1,5

d=177   L=10

Beküldendő a program forráskódja (i147.pas, i147.cpp, ...).

Török Turul ötlete nyomán

(10 pont)

A beküldési határidő 2007. január 15-én LEJÁRT.


Az alábbi file tartalmazza a feladat mintamegoldását.

i147.rar


Statisztika:

16 dolgozat érkezett.
10 pontot kapott:Biró János, Czigler András, Danka Miklós András, Szoldatics András, Vincze János.
9 pontot kapott:Gilián Zoltán.
8 pontot kapott:4 versenyző.
6 pontot kapott:1 versenyző.
5 pontot kapott:2 versenyző.
4 pontot kapott:1 versenyző.
2 pontot kapott:2 versenyző.

A KöMaL 2006. decemberi informatika feladatai