Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok
Informatika rovattal
Kiadja a MATFUND Alapítvány
Már regisztráltál?
Új vendég vagy?

Az I. 170. feladat (2007. november)

I. 170. Barátunk, Berez Elek, rendszergazdaként dolgozik egy vállalatnál. Most azonban nagy hibát követett el: véletlenül letörölte főnöke, Feledékeny Félix féltve őrzött programját.

A programot arra használták, hogy leveleket ,,digitálisan aláírjanak'' vele. Ez az eljárás a gyakorlatban úgy működött, hogy a főnök minden levelének végére odaírt egy a levél tartalmától függő szót, majd a program segítségével előállította ennek a szónak a titkos kódját, és azt is odaírta. Másrészt, a főnök bármikor meggyőződhetett arról, hogy egy korábbi levélnek valóban ő a szerzője: ha egy levél végén található szót a programba beírt, és így ugyanazt a kódot kapta vissza, amit a levélen is látott, akkor biztos lehetett benne, hogy a levél nem hamis.

Sajnos Elek csak három levelet talált, ezeken az alábbi aláírás/titkos kód páros szerepel:

Nemes/wiqiRd
kemence/igriqioh
TROMBITA/EXMFQSVXP

Segítsünk Eleknek megmenteni az állását, és írjuk meg a titkosító programot. A program a szót a felhasználótól kérje be, majd a monitoron jelenítse meg a kódolt alakot.

Beküldendő a program forráskódja (i170.pas, i170.cpp, ...).

(10 pont)

A beküldési határidő 2007. december 17-én LEJÁRT.


Megoldás. A feladatból a kódolás pontos menete, és a kód végén álló plusz karakter kiszámítási módja nem található ki egyértelműen. A versenyzők többsége mégis ügyes és egyszerű kódolást adott. Az utolsó karakterre több lehetséges megoldás is született. A két mintamegoldás: Véges Márton budapesti versenyző (i170.cpp) és Póta Kristóf egri tanuló (i170.pas) munkája.


Statisztika:

11 dolgozat érkezett.
10 pontot kapott:Adrián Patrik, Englert Péter, Földes Imre, Póta Kristóf, Véges Márton.
9 pontot kapott:Horváth 135 Loránd, Molnár Gábor, Pap 987 Dávid, Wolf Attila.
7 pontot kapott:1 versenyző.
5 pontot kapott:1 versenyző.

A KöMaL 2007. novemberi informatika feladatai