Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok
Informatika rovattal
Kiadja a MATFUND Alapítvány
Már regisztráltál?
Új vendég vagy?

Az I. 330. feladat (2013. október)

I. 330. Az infografika fénykép, rajz és szöveg együttes alkalmazása, amely több mint egy fénykép, összetettebb, mint egy rajz és informatívabb, mint maga a szöveg. Az infografika célja minden esetben az információközlés. A jó infografika figyelemfelkeltő, informatív, közérthető. Az alábbi címen több jól sikerült infografikát találhatunk: http://www.1stwebdesigner.com/inspiration/beautiful-infographics/

Az iskolák működését szabályozó törvényeket és rendeleteket a helyben készített pedagógiai program kiegészíti. Ez a dokumentum szabja meg többek között azt, hogy az egyes osztályok a tantárgyakat milyen óraszámban tanulják.

Azt a feladatot kaptuk, hogy az iskolát ajánló dokumentumban infografikán mutassuk be a képzési rendszert. Nem szükséges minden részletre kitérni. Szorítkozhatunk akár egy osztálytípusra, készíthetünk évfolyamonkénti bontást, kiemelhetjük a kötelezőnél nagyobb óraszámokat, de választhatunk más szempontokat is. A lényeg a minél ötletesebb, látványosabb hatás.

Beküldendő tömörített állományban (i330.zip) a kész infografika és egy rövid dokumentáció (i330.txt, i330.pdf, ...), amely tartalmazza a felhasznált szoftvereszközöket és iskolád pedagógiai programjának url-jét.

(10 pont)

A beküldési határidő 2013. november 11-én LEJÁRT.


Infografikát készíteni nem könnyű. Jó infografikát készíteni pedig egyenesen nehéz. Azt tapasztaltuk, hogy célszoftver alkalmazása nélkül nem is sikerült igazán jól megoldani a feladatot.

Lényeges, hogy többféle eszközzel dolgozzunk, képpel, szöveggel, számadatokkal, ezek egymást erősítsék. Tehát nem egyszerűen egy diagramot vagy egy prentáció néhány diáját jelenítjük meg. A kép területét lehetőleg arányosan és hatékonyan használjuk ki.

A következő szempontok alapján történt az értékelés: i330ertekeles.pdf

A legsikerültebb megoldást Fényes Balázs (i330FenyesBalazs.png) és Kovács Balázs Marcell (i330KovacsBalazsMarcell.png) küldte be. Mindketten a http://www.piktochart.com/ webes szerkesztővel dolgoztak.


Statisztika:

5 dolgozat érkezett.
10 pontot kapott:Fényes Balázs, Kovács Balázs Marcell.
6 pontot kapott:1 versenyző.
4 pontot kapott:1 versenyző.
3 pontot kapott:1 versenyző.

A KöMaL 2013. októberi informatika feladatai