Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok
Informatika rovattal
Kiadja a MATFUND Alapítvány
Már regisztráltál?
Új vendég vagy?

Az I. 340. feladat (2014. február)

I. 340. Egy baráti társaság egy hétvégi délutánon hálózati csevegést folytatott zárt körben. A chatszoba 13:00 órakor történő megnyitása után a beszélgetések párban történtek, de egy-egy tag egyszerre több beszélgetésben is részt vehetett.

A csevegő programban előre tárolták a társaság névsorát, majd minden beszélgetésről a kezdeményező és partnerének a nevét, a beszélgetés kezdő és befejező időpontját a chatszoba megnyitása után. Rendelkezésünkre állnak és a honlapunkról letölthetők a csevegő program által rögzített adatok a cseveges.txt állományban.

Az állomány első sorában a baráti társaság tagjainak száma N található (2\leN\le20), majd N sorban a tagok névsora (a nevek szóközt nem tartalmaznak). A rákövetkező sorban a beszélgetések száma: M (2\leM\le1000), majd azt ezt követő M sorban két szám (BEBV) és két név (B1, B2) található. Az első szám - BE (0\leBE\le720) - a beszélgetés kezdő időpontja a chatszoba megnyitása után és a második szám - BV (BE\leBV\le720) - a befejezés időpontja, mind a kettő percben. Az első név (B1) a beszélgetés kezdeményezője, a második név (B2) a beszélgetőtárs neve.

Például:

Készítsünk programot i340 néven, amely megoldja az alábbi feladatokat.

A képernyőre írást igénylő részfeladatok eredményének megjelenítése előtt írjuk a képernyőre a feladat sorszámát (például 3. feladat: ). A beolvasás előtt a várt tartalomra vonatkozó üzenetet jelenítsünk meg (például: Add meg a beszélgetők nevét!). Az ékezet nélküli kiírás is megengedett.

1. Olvassuk be és tároljuk el a cseveges.txt állomány adatait a későbbi feladatok megoldásához szükséges formában.

2. Írjuk ki a képernyőre a beszélgetések átlagos idejét két tizedes jegy pontosan.

3. Kérjük be a felhasználótól a baráti társaság egyik tagjának a nevét és írjuk a beszélgetéseinek teljes idejét.

4. Számoljuk meg, hogy hányszor fordult az elő, hogy a beszélgetés befejezése után a kezdeményező újra ugyanazt a barátját hívja beszélgetésre anélkül, hogy mást hívott volna.

5. Gyűjtsük ki és írjuk a képernyőre azoknak a nevét, akik nem beszélgettek senkivel.

6. Írjuk ki annak a leghosszabb időszakasznak elejét és végét, amikor nem beszélgetett senki.

7. Adjuk meg, hogy a chatszoba nyitása után óránként hány különböző tag vett részt a beszélgetésekben. (Egy beszélgetés több óra adataihoz is tartozhat.)

8. Határozzuk meg azt az időpontot, amikor legtöbb ember vett részt a beszélgetésekben. Ha több ilyen van, akkor elegendő egyet.

9. Adjuk meg az egymással legtöbb időt beszélgető tagok nevét.

Beküldendő a program forráskódja (i340.pas, i340.cpp, ...), valamint a program rövid dokumentációja (i340.txt, i340.pdf, ...), amely megadja, hogy a forrásállomány melyik fejlesztő környezetben fordítható.

Letölthető fájl: cseveges.txt

(10 pont)

A beküldési határidő 2014. március 10-én LEJÁRT.


Minta megoldás:

Paulovics Zoltán 11. osztályos tanuló (Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg) megoldása: i340.vb


Statisztika:

10 dolgozat érkezett.
10 pontot kapott:Fényes Balázs, Kovács Balázs Marcell, Paulovics Zoltán.
9 pontot kapott:Kiss 107 Ádám, Kovács 246 Benedek, Németh 123 Balázs.
8 pontot kapott:3 versenyző.
7 pontot kapott:1 versenyző.

A KöMaL 2014. februári informatika feladatai