Az SDG kóruspróbáinak helyszíne a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara.
(Budapest, Ráday u. 28., a Kálvin térnél.)
A próbák hétfőnként este fél héttől kilencig tartanak.

A kórus hivatalos honlapja

"1988 októberében volt az első összejövetelünk a Szabadság téri Református templom tanácstermében. Még nem egyeztettük megalakulásunk célját, működésünk alapelveit. Egymást is csak néhány félmondatból ismerjük. Éppen csak próbálunk összeénekelni egy rövid négyszólamú darabot, a legelsőt. "Claude le Jeune: 108. zsoltár" - olvassuk a kiosztott lapokról.
A mai napig a fülembe cseng a zsoltár lendületes muzsikája, a hálától és örömtől feszülő szavai.


"Úr Isten kész az én szívem,
És azon vagyon én lelkem,
Hogy tenéked énekeljen,
Dicséretet zengedezzen."


E két sor tolmácsolta akkor számomra legtömörebben, legelevenebben megalakulásunk célját, amellyel azóta is lelkesen azonosulok. Rendkívüli és felemelő élmény egy-egy nagyobb lélegzetű mű előadása. Konkrét céljaink közül azonban legfontosabbnak, - és működésünk leghálásabb területének is - a kisebb vidéki és határon kívüli magyar gyülekezetekben végzett szolgálatainkat tartom. Úgy vélem, közösségünket - beleértve az életre szóló kapcsolatokat is - ezek az alkalmak, utazások érlelték leginkább össze."

egy kórustag


A kórus neve is megalakulásának célját tükrözi. Ugyanis az SDG annak a rövidítése, hogy Soli Deo Gloria, azaz egyedül Istené a dicsőség.

Ugyanez kicsit hivatalosabban:


Az énekkar 1988 októberében alakult. Alapítói:

Bódiss Tamás, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzenei Tanszékének tanára és
Hargita Péter, a Károli Gáspár Református Egyetem Nagykőrösi Tanítóképző Karának tanára.

Az énekkar kettős céllal jött létre:
1. A protestáns egyházzene művelése: oratórikus és a capella kórusirodalom megszólaltatása zenés áhítatokon és istentiszteleteken. A kórus műsorán jelentős súllyal szerepelnek közismert oratórikus (zenekari kíséretes) egyházzenei művek, melyeket rajtunk kívűl hazai református énekkar rendszeresen nem énekel (Mendelssohn: 42. zsoltár, Illés - oratórium; Händel: Messiás - teljes oratórium; Bach: Magnificat, kantáták).
A nagyszabású alkotások mellett igyekszünk felfedezni és műsoron tartani a protestáns kórusirodalom más, kevésbé ismert rétegét is (genfi zsoltárok korabeli feldolgozásai - Goudimel, Sweelinck, bibliai motetták - Schütz, Schein, Purcell stb.).
2. Az evangélium hirdetése A kórus szívesen tesz eleget gyülekezeti meghívásoknak, ahol többnyire önálló zenés áhítat keretében a kórus tagjai személyes hitükről is bizonyságot tesznek, szavakkal is megerősítvén a zenében elhangzó gondolatokat.


A hazai református gyülekezeteken kívül az énekkar 1991-ben és 1994-ben Erdélyben, 1992-ben Kárpátalján, 1993-ban Felvidéken szolgált. A kórus az eddigi működés alatt 4 önálló műsoros kazettát jelentetett meg:
1. Mendelssohn: egyházzenei művek (1990)
2. Hirdessétek a népek között - zsoltárok, motetták, korálok (1991)
3. Zengjen hálaének - evangéliumi énekek (1992)
4. Canticles and Anthems - Henry Purcell egyházzenéje (1995),
5. Heinrich Schütz - János passió, bibliai motetták (1999).
6. Osváth Viktor kórusművei
7. Szenci Molnár Albert zsoltárfüggelékének énekei (közrem?ködés)



Az énekkar saját erőből és a gyülekezetektől kapott alkalmi támogatásokból tartja fenn magát, közvetlen támogató intézmény nem áll mögötte. Működésében a Fundamentum Evangéliumi Alapítvány nyújt segítséget. A karnagyok is minden ellenszolgáltatás nélkül végzik munkájukat. A kórus létszáma 25-35 fő között volt az elmólt 10 év alatt, mely alkalmanként bővült ki néhány fővel.



Mivel a kórus tagsága - a szándékok szerint a jövőben is - a 20-as, 30-as korosztályra épül, ezért

Szeretettel hívunk és várunk minden énekelni szerető és énekkari gyakorlattal, vagy zenei ismeretekkel rendelkező fiatalt!

Vissza a honlapomra