Fórum: Kitüntetett vonatkozási rendszer

Azt írod:"(nagy valószínűséggel)"

A mi környezetünk parányi része a végtelennek. Igaz, valamikor azt hitte az emberiség, hogy ami a föld felett van az csak szellemvilág. Einstein korára már eljutotta odáig, hogy "univerzum" (amit még én is a "világmindenség" szinonimájaként használok,) azaz az egyetlen létező galaxis.

Aztán pár évvel később jött Hubble és felfedezte, hogy sok más galaxis is van.

És így tovább.. Szépen tágul a szemléletünk.

Az emberiség számára már az is lelki törést jelentett, hogy nem a Föld a világ közepe. Amikor kiderült, hogy sem a galaxisunknak nem vagyunk a közepén, de még a galaxisunk sem a világ közepe, akkor jött az ősrobbanással született egyetlen világ elve.

Mostanra egyes csillagászok már ott tartanak, hogy véleményük szerint folyamatosan történnek ősrobbanások.

Így az emberiség, tudatilag szépen lassan eljut odáig, hogy megértse a biblia szavait: Porszemek vagyunk a végtelenben.

Persze a nagyon földhözragadt gondolkodásúak ezt szó szerint úgy értik, hogy marék sárból gyúrta az embert a jó Isten.

"Amikor a háttérsugárzáshoz képest állónak minősítesz egy pontot, akkor ezzel csak azt jelölöd ki, hogy a háttérsugárzás forrásához viszonyítva az "eldobáskor" érvényes sebességével haladt, de az a pont ugyanazzal a sebességgel haladva állónak látja a háttérsugárzást minden megfigyelő amely nyugvó a háttérsugárzás forrásához viszonyítva." -írod. Ez így is van. Még annyit tennék hozzá, hogy a világegyetemünk is (nagy valószinűséggel) ugyannabból a forrásból származik, mint a kozmikus háttérsugárzás.

Kedves Zilberbach!

Ha eldobsz egy foncsor nélküli zseblámpát, ami "röptében" világít, akkor azt fogod tapasztani, hogy az a fénygömb, ami a lámpa rendszerében gömb alakban minden irányban azonos frekvenciát mutat,

a te rendszeredben deformálódott a frekvenciák eloszlása szempontjából.

Előtte lévő megfigyelőd nagyobb, a mögötte lévő megfigyelőd pedig alacsonyabb frekvenciát tapasztal.

Ha pedig utána dobatod magadat, hogy te is vele azonos sebességgel repülj, akkor ugyanazt fogod mérni, mint a lámpán ülő megfigyelő: Nincs semelyik irányban frekvencia eltérés.

Amikor a háttérsugárzáshoz képest állónak minősítesz egy pontot, akkor ezzel csak azt jelölöd ki, hogy a háttérsugárzás forrásához viszonyítva az "eldobáskor" érvényes sebességével haladt, de az a pont ugyanazzal a sebességgel haladva állónak látja a háttérsugárzást minden megfigyelő amely nyugvó a háttérsugárzás forrásához viszonyítva.

És nem azt, hogy a térhez viszonyítva lenne álló.

Amíg a térrel nem lépünk kölcsönhatásba, addig a térhez viszonyított sebességről semmi információnk nincs.

Tudom, a felvetésed nem a te tévedésed, hanem az éter szemlélet mélyen gyökerező voltának eredménye.

Amit a relativitás elmélet fénysebesség feltételezése csak a kelleténél tovább életben tartott.

Ha Einstein a "fény" helyett, a konkrét hellyel és időponttal megjelölhető fotonokkal írta volna le a relativitást, akkor a fénynek csak a forrásához lenne a relatív sebessége c=3e8 m/s.

A mindenkihez egyszerre c sebesség fogalma, az éter bebetonozása a relativitás elméletébe és ezzel a közgondolkodásba. Tetejében én képmutatónak is tartom azt, hogy fennhangon hirdeti:"Nincs szükség az éter fogalmára", miközben a feltételezett (posztulátumként rögzített,) fénysebesség fogalmával az étert beépítette a relativitás elméletébe.

Mi lenne az oka annak, ha a leírt két módszer egymástól eltérő mozgás-állapotot adna meg a kitüntetett "álló" mozgásállapotként? Akkor a két mozgásállapot közötti sebességkülönbség megadná, milyen sebességgel mozgott az ősrobbanás forrása a (kvantum)térhez képest.

És mit jelentene, ha a fönt leírt két módszer egy azonos mozgás-állapotot adna meg a kitüntetett "álló" mozgásállapotként? Akkor vagy az ősrobbanás forrása állt a (kvantum) térhez viszonyítva, vagy a mi világunk (kvantum)-tere is a világunkkal együtt keletkezett és továbbra is együtt sodródnak az "igazi" abszolút térben. Mindkét esetben - a mi világegyetemünkben - a fönt leírt két módszerrel meghatározott kitüntetett vonatkozási rendszer, a lehetséges legabszolútabb, "álló" vonatkoztatási rendszer.

A virtuális részecske-párok számának mérése valószínüleg nehéz feladat, de nem lehetetlen: Töltsünk föl azonos kondenzátorokat azonos feszültségre, és helyezzük el őket különböző irányokban. Amelyik kondenzátorban a leggyorsabban csökken a töltés, az merőleges a kvantumtérben folyó mozgásra. De akkor még kérdéses, hogy az erre a kondenzátorra merőleges egyenes irányában, előre, vagy hátra mozgunk-e, a kvantum-térhez viszonyítva. Töltsünk föl két azonos méretű, egymáshoz a lehető legközelebb elhelyezett, de elszigetelt fémlemezt, azonos potenciálra. Amelyiken gyorsabban változik (csökken) a potenciál, abba az irányba mozognak a kvantum-vákuumban. Természetesen a fönt leírt méréseket lehetőleg a kozmikus és egyéb sugárzásoktól leárnyékolva és vákuumban kellene elvégezni.

Elképzelhető, hogy a virtuális részecske-párok valójában nemcsak hogy nem "állnak", hanem már megszületésuek pillanatában velük születik a születési helyük gravitációjának megfelelő gyorsulású és irányú mozgás is, a véletlenszerű sebességeikkel együtt. Akkor a méréseket és számításokat ennek megfelelően talán korrigálni kell. Lehetséges, hogy gyenge gravitációban a részecske-párok rövid élete miatt nem kell gondolni a korrekcióra. Kérdés az is, hogy mikor kezdenek el "esni" ezek a virtuális részecske-párok? Már vákuumbéli alaprezgés-korukban, vagy csak amikor megszületnek virtuális részecske-párokként?

A vákuum alap-rezgéseinek - egy adott rövid időtartamban - csak nagyon kis része materializálódik a számunkra: virtuális részecske-párok formájában. Az is lehet, hogy a kvantum-vákuum "nagyon ravaszul van kitalálva": Lehet, hogy a vákuum különféle tulajdonságokkal rendlkező, rendkívül nagyszámú alap-rezgései, csak a térben a nekik megfelelő sebességgel haladó megfigyelők számára tudnak virtuális részecske-párokkká materializálódni, mégpedig úgy, hogy minden sebességnél, és minden irányban azonos számú, időtartamú és sebesség-eloszlású virtuális részecske-pár legyen mérhető. Ez nem valószínű, de azért nem lennék nagyon meglepve, ha így lenne. Mindenestre ennek kiderítése szerintem megérne egy misét - illeteve azt akarom mondani, hogy néhány mérést. (Úgy tűnik, a Természetnek vannak trükkjei annak érdekében, hogy ne tudjunk kitüntetett/abszolút vonatkozási rendszert létrehozni, de talán túl lehet járni az eszén.)

Létezhetne talán egy másik módszer is az abszolút nyugalomban álló vonatkoztatási rendszer megtalálására. írjuk föl az alábbi azonosságot:

(euklidészi) tér (reinkarnációja a mi világunkban) = világűr (alacsony gravitációju térrészei) = vákuum (is) = kvantum-vákuum

Tudjuk, hogy a (kvantum)vákuumban virtuális részecske-párok jelennek meg, minél nagyobb tömegűek, annál rövidebb időre. Valószínűleg véletlenszerűen zajlik a folyamat, és gyorsan. Ezért, egy a részecskék élettartamánánál lényegesen hosszabb időtartam alatt, egy a méretüknél lényegesen nagyobb térfogatban mérve, a virtuális részecskék száma állandó - kivéve akkor ha a sebességünk változik. Mert minél gyorsabb a mozgásunk, annál több virtuális részecskével talákozunk adott idő alatt. De mihez viszonyítandó/mérendő ez a sebesség? Nyilván a virtuális részecske-párokhoz képest. Ezek pedig a tér termékei, tehát egyúttal a térhez képest is. Adott tehát egy lehetőség, amivel mérhetővé válik, hogy mikor állunk a térhez viszonyítva, illetve mérhetjük a saját rendszerünk sebességét az álló térhez viszonyítva. Könböző irányokban és sebességekkel haladva a mérések közben, lesz egy irány és egy sebesség, amikor minimális az egy adott térfogatban, adott idő alatt mérhető virtuális részecske-párok száma - akkor "állunk" a térhez viszonyítva. Ez ismét egy kitüntetett (abszolút) vonatkoztatási rendszer megalkotásanak a lehetőségét adná. De mekkora a sebességük ezeknek rövid időre képződött virtuális részecske-pároknak? Ha egyáltalán van nekik sebességük, ami nagyon valószínű, akkor szinte biztos, hogy egymástól eltérő irányú és mértékű a sebességük - véletlenszerű eloszlásban. Ezek a sebességek egy a részecskék élettartamánánál lényegesen hosszabb időtartam alatt, egy a méretüknél lényegesen nagyobb térfogatban mérve, nullára átlagolódnak, a nyugvó, "abszolút" térhez viszonyítva. A keletkezésüket és elmúlásukat leíró képlet (h = E*t) alapján: minél nagyobb a (születési) sebességük, annál rövidebb életűek, mert annál több kell hogy jusson az energiából a mozgási energiára (és természetesen ebből az energiából keletkezik még a részecske-pár tömege is).

A világ mozgásmennyiségének kiszámításánál alapvető kérdés: mihez viszonyítsuk az objektumok sebességét. (Mozgásmennyiség = sebesség * tömeg) A legkézenfekvőbb megoldás egy olyan pont, amelyik mozgássállapotát tekintve, a kozmikus háttérsugárzás forrásához viszonyítva áll. (Ha a kozmikus háttérsugárzásban nem észlelünk semmilyen Doppler eltolódást, akkor - a kozmikus háttérsugárzáshoz képest - "állunk".) Ilyen pont sok van a világegyetemben. Ezek között egy olyan kitüntetett pont van, amelyiket egy vonatkoztatási rendszer origójának tekintve a világ mozgás- mennyisége nullának adódik.

Léteznie kell tehát egy pontnak amely a kozmikus háttérsugárzáshoz viszonyítva áll, és egy vonatkoztatási rendszer origójának véve, és ez alapján összesítve a világ mozgásmennyiségét az eredmény nulla lesz. Nevezzük el ezt O pontnak.

Föntiek alapján tehát található egy kitüntetett, a többinél abszolútabb vonatkoztatási rendszer.

(Kérdéses hogy az alábbi három megállapítás érvényes erre a kitüntetett vonatkoztatási rendszerre: Ebben a vonatkoztatási rendszerben telik-múlik a leglassabban az (abszolút) idő (0 gravitációra átszámolva). Ebben a vonatkoztatási rendszerben "valóban" azonos hosszúságúak az etalon méterrudak minden irányban. Ebben a vonatkoztatási rendszerben a legkisebb tömegűek az etalon kilogrammok.)

Egybe esik-e az O pont a világegyetem tömegközéppontjával? Az ősrobbanás után a világ eleinte nagyon homogén volt. Ebből és Newton hatás-ellenhatás elvéből következik, hogy a két pont azonos helyen van. (Mondhatni: itt a világ közepe! Föntiekből következnék még, hogy az O pont volt az ősrobbanás kiindulópontja, legalábbis a klasszikus fizika törvényeiben gondolkodva.)

Első közelítésben bármelyik O ponton átmenő egyenes tekinthető a világ tengelyének. Jogos a kérdés, hogy a sok tengely közül melyekre vonatkozóan van a világnak a legnagyobb perdülete, illetve van-e egyáltalán (mérhető) perdülete a világnak? Ha van jelentősebb perdülete, akkor Coriolis-erőre utaló jelenségeket kellene észlelni. Talán lehetne olyan kísérleteket tervezni, amivel a világ forgásából adódó Coriolis-erő mérhetővé válhatna. Ez nem lenne könnyű feladat: a föld forog a tengelye körül és kering a nap körül. A nap kering a tejútrendszer tömegközéppontja köruel, a tejútrendszer kering a lokális csoport tömegközéppontja körül. Ennyi pörgés-forgás közül kellene kiszűrni a világ-perdületére utaló jeleket. Hogy ez lehetséges lenne-e, annak kiszámítását meghagyom az ehhez nálam jobban értőknek. Ennyi pörgés-forgás közt viszont valószínű, hogy a világegyetemnek is van perdülete. Az is elképzelhető, hogy a világ forgási sebessége a különböző pontjain eltérő (már a nagyobb gázbolygók különböző övezetei is eltérő sebességgel forognak). Ha esetleg ezt is sikerülne kimérni, lehet hogy következtetéseket lehetne belőle levonni a világ szerkezetére, eddig még nem ismert tulajdonságaira. Valószínű, hogy nem abszolút vonatkoztatási rendszerben mérve is lenne használható eredménye a méréseknek, ha egyáltalán kivitelezhetőek.

Föntiek alapján lehetséges, hogy a fönt említett perdület/"világforgás" okozta centrifugális erő az oka részben (vagy teljesen) a "sötét erő" világ-tágulást gyorsító hatásának. Az is lehetséges, sőt valószínű, hogy a világnak egyszerre több, egymástól különböző (irányú) forgástengelye is van. Ha így van, fölmerül a kérdés: mind átmegy-e az O ponton? Valószínűleg igen.

Már manapság is léteznek mérési eredmények arról, hogy mekkora a különböző irányokban a kozmikus háttérsugárzás Doppler-eltolódása.