Dél-Afrikai beszámoló I.
2014. április 1 – június 18.
A Feladatkiválasztó Bizottság
Az idei PSC 6 főből áll. A főnök Johan Meyer. A kis főnök Stephan Wagner, aki osztrák, és 7 éve él Dél-Afrikában. A többiek: Ilja Bogdanov, Christian Reiher, Waldemar Pompe és én.
A tavalyi évhez hasonlóan, a bizottság idén is úgy dolgozik, hogy a feladatokat mindenki otthon rágja meg, és csak az olimpia előtti utolsó három hétre utazunk ki. Ez sokkal barátságosabb, mint mondjuk Vietamban, ahol majdnem három hónapot töltöttem, és a nagy részében egy asztalnál ültem szúnyogok és gyíkok között.
Az idei longlisten április eleje óta dolgoztunk. Matjaz készített egy webes felületet, amin a megfelelő certificate-ek és SMS-ben küldött jelszavak birtokában el tudjuk érni a feladatokat, lehet értélkelni a nehézséget és a szépséget, és fel lehet tölteni alternatív megoldásokat. Tartottunk néhány konferenciabeszélgetést skype-on, és a feladatok egy részét kidobtuk.
Vízum
Magyarok legfeljebb 30 napig tartózkodhatnak Dél-Afrikában vízum nélkül. Mivel én 36 napra jöttem, felkerestem a követséget a budai dombokon, felszerelkezve a kitöltött vízumkérő lappal, meghívólevéllel, a szállások címeivel, oltási bizonyítvánnyal és egy internetről kinyomtatott bankkivonattal együtt, ami bizonyítja, hogy van elég pénzem ahhoz, hogy hazautazzak, ha kell. A hölgy átnézte, de a bankkivonat nem tetszett neki. Kérte, hogy hozzak pecsétes papírt a bankból. (Hiába volt ráírva a meghívólevélre, hogy az összes szállást és étkezést fizeti az itteni Bolyai.) Így hát futás a bankba. A legközelebbi fiók a Mammutban. Nem volt előttem senki, így csak fél órát kellett várni. Zárás előtt fél perccel, a szép, friss, pecsétes papírral a kézben berobogok. A hölgy széles mosollyal közli, hogy közben a vízumot el is készítették, tessék, itt van.
Johannesburg
Johan megmondta, hogy Iljával, Christiannal és Waldemarral együtt négyen együtt fogunk repülni Johannesburgból Bloemfoneinbe.
Egy egész éjszakai Budapest-Isztanbul-Johannesburg út után megérkezek Johannesburgba. Lisztferihegyen azt mondták, hogy a csomagot majd Bloemfonteinben kell csak átvennem. Az útlevél-ellenőrzés előtt összetalálkozok Iljával, aki ugyanazon a gépen jött Isztanbulból, mint én. Neki is azt mondták Moszkvában, hogy a csomagját Bloemfonteinig küldik. Szerencsére, mielőtt kimennénk csomagok nélkül, feltűnik egy “Baggage re-check” felirat, ilyet már láttam Miamiban és Dallasban, amikor a CIIM-re utaztam. Biztos, ami biztos, megkérdezzük. Valóban, amikor belépünk az országba, fel kell venni a csomagot, és újta átadni a “re-check”-nél. Így hát vissza a csomagokhoz. Közben találkozunk Christiannal is.
Hármunk közül engem leállítottak a vámosok és kinyittatták a bőröndömet, emiatt egy kicst lemaradtam. A többiek közben kimentek, én kezemben az útlevelemmel és a bloemfonteini beszállókártyával utánuk. A kijáratnál színes, csíkos, egyenpólóba öltözött, emberek állnak, a nyakukban fényképes igazolványféle lóg. Az egyik ember nagyon hivatalosan odalép, és látni szeretné a beszállókártyámat. Odaadom neki, ő pedig megmutatja, merre kell menni. Előttem Ilját és Christiant lekapcsolta egy másik ember. Szép lassan kiderül, hogy ezeknek semmi közük a repülőtérhez, valójában csak a külföldiektől akarnak pénzt. Szerencsére a beszállókártyát visszaadták, mi meg hárman elindulunk a világosan kitáblázott kapu felé. A két koldus a kapuig jön mellettünk, és ahogy közeledünk a biztonsági ellenőrzéshez, úgy változik a nagy magabiztosság egyre szánalmasabb lejmolássá.
A továbbindulásig bőven von időnk, így belefér egy reggeli, a többieknek pedig néhány cigarettaszünet is. Waldemart nem látjuk. Kicsit viccelődünk, hogy Waldemar egyedül van, biztos elrabolták a színes pólósok, de azért nem aggódunk nagyon.
A mosdó egy újabb kaland. Három vécéfülke, néhány piszoár. Egy takarító folyamatosan ott áll. Amikor valaki bejön, harsányan köszön neki, és azt mondja: “Welcome to my office!” Ha éppen az összes fülke foglalt: “Three people are working hard.” Amikor a fülke felszabadul, a takarító bemegy, rendet rak, letörli, majd a szól az ügyfélnek: “Please take a seat!” Ettől kezdve a bizottságból senki sem jár többé “mosdóba”, hanem mindig csak valami dolga van az “office”-ban. Húsz perccel továbbindulás előtt közlik, hogy a repülő elromlott, a járatot törölték. Szerencsére a két órával később induló gépre felférünk. Közben Waldemar is előkerül.
Bloemfointein
Bloemfontein a szárazföld belsejében van. A repülőről is jól látszik a vörösesbarna félsivatag. Itt nem sok fű nő. A levegő száraz. A 10 nap alatt eső nem esett, felhő sincs. Cserébe jól látszik a Dél Keresztje, ami valójában csak egy deltoid négy csúcsa. Egy ötödik, halvány csillag van a deltoid egyik hosszú oldalához közel. Állítólag a közepén is van egy még halványabb csillag, de én nem láttam. Amikor süt a nap, kellemes kora tavaszi idő van, és egy pulóver is elég lehet. Laplemente után már dzseki is kell. Télikabátot nem érdemes hozni.
A “Rise 'N' Shine” nevű (lásd Ésaiás 60:1) kis szállóban lakunk. Mindenkinek külön szobája van fürdőszobával, hűtővel, tévével és elektromosan melegített lepedővel. A mellettünk elhaladó szélesebb út túloldalán áll az egyetem, ahol Johan dolgozik. Nap közben egy kis szobában dolgozunk. Három szobával arrébb van a kávéfőző gép, amit rendszeresen meglátogatunk. Reggelit és vacsorát a szálláson kapunk, a legalább tízféle egyetemi büfé közül választhatunk ebédet.
A társaságot még otthon sikerült rábeszélni hogy a Szlovénia óta csiszolgatott shortlist-template-emet használjuk. Ami viszont meglepő volt, hogy még arra is simán belegyeztek, hogy használjuk az SVN nevű rendszert, amit pont az olyan munkákra találtak ki, amikor több ember javítgat közös fájlokat. Részben erre a célra még év elején vettem egy Raspberry PI miniszámitógépet. Ezen fut az SVN szerver, ami az összes fájl összes különböző állapotát nyilvántartja. A szerverhez wifi-n keresztül lehet kapcsolódni, és nyomtatni is lehet rajta kereszül.
Az első hét végén Johan elvitt minket egy rezervátumba, aminek egyik részén különböző macskaféléket tartanak. Az oroszlánok és fekete párducok nagy ketrecben. A kisebb cicákhoz ötös csoportokban be lehet menni simogatni. A fő látványosság a gepárd, az egyiket (etetés után) ki is engedték közénk. Előtte persze figyelmeztettek minket, hogy ne vigyünk magunkkal semmit, amit ezek a cicák játéknak nézhetnek. Pl. cipőfűzőt. Szép látvány lehet, amikor valaki sikítva menekül, miközben egy gepárd kergeti a lógó cipűzőjét...
Ennyi idő alatt elfogynak a tiszta ruhák. A szálláson mosnak is. Megbeszéljük, hogy majd hétfőn kimossák négyünk ruháit. Csak tegyük ki a ruhákat az ágyra. Este, munka után vissza is kapjuk, mind a négyen, az összes ruhát, szép tisztán, vasalva. Összekeverve.
Utolsó délután Johan elvisz minket a háborús múzemocskába, ami egyben a 1899-es háború emlékhelye. Egy, a város melletti hegyről megnézzük a várost és találkozunk a helyi élővilággal.
|