Magyar népmesék: A só
Volt egyszer egy öreg király és annak három szépséges leánya. Az öreg király szerette volna férjhez adni a leányait, mielőtt még meghal.
Csak azt nem tudta eldönteni, három országa közül kinek adja a legszebbiket.
Azt gondolta magában, annak adja, aki őt a legjobban szereti. Meg is kérdezte őket.
A legnagyobbik azt felelte:
-Én úgy szeretem édesapámat, mint a galamb a tiszta búzát.
-Hát te, gyermekem? - kérdezte a középsőt.
-Én úgy szeretem édesapámat, mint a forró nyárban a szellőt. - felelte a lány.
A legkisebb pedig azt felelte:
-Úgy szeretem édesapámat, mint az emberek a sót.
-Hogyan?! Mint a sót?!
-Ezért neveltelek?! Ezért szerettelek?! Takarodj a házamból!
Hiába esdekelt a királylány, az apja elkergette őt.
Szegény leány ment, mendegélt, addig míg egy rengeteg erdőbe nem ért.
Ott aztán rátalált egy nagy-nagy odvas fára. Ott húzta meg magát.
Az erdőben epret szedett, mogyorót, málnát, azon élt.
Egyszer arra vetődött a szomszéd királyfi.
Vadászott.
Amint üldözte a vadat, megpillantotta a királykisasszonyt.
De az is meglátta őt és bemenekült az odújába.
Ment a királyfi, rá is akadt az odúra. Bekiáltott:
-Ki van ott?
De a királykisasszony nem szólt egy szót sem.
-Ki van ott? Szólaljon meg, mert lövök!
Erre aztán a királykisasszony ijedtében előbújt.
Olyan szépséges volt. A királyfinak úgy megtetszett, hogy menten magához ölelte.
Szépen felültette a nyergébe és hazavitte a palotájába.
Nagy lakodalmat csaptak.
Boldogan éltek, mint két galamb.
Telt-múlt az idő. Egyszer az ifjú király megkérdezte:
-Miért is kergetett el téged apád?
-Azért, mert azt mondtam neki, úgy szeretem, mint a sót.
-Azért? - Gondolt egyet az ifjú király -
És levelet küldött az öreg királynak: jöjjön el hozzá vendégségbe.
Jött is másnap az öreg király.
Az ifjú király mindjárt a legszebb szobájába vezette és asztalhoz ültette.
Hozták a levest, de sótlan volt.
A húsnak se volt semmi íze.
Hiába volt a sok finom falat, a király éhesen maradt.
-Milyen szakácsod van neked fiam, hogy mindent só nélkül főz? - kérdezte az öreg király.
-Úgy hallottam kegyelmed leányától, hogy kegyelmed nem szereti a sót. - válaszolta az ifjú király.
A király örömében sírva fakadt.
Aztán egymás nyakába borultak. A király a legkisebb leányának adta legszebb országát.
Boldogan élnek ma is, ha meg nem haltak.