|
A Középiskolai Matematika és Fizikai Lapok a régi
hagyományokat és a modern kor lehetőségeit ötvözve internetes
feladatmegoldó tesztversenyt indított.
A verseny célja, hogy olyan diákok is
bekapcsolódjanak a matematika, fizika, vagy informatika versenyekbe,
akiknek kevesebb idejük jut a KöMaL feladatainak pontos
kidolgozására és beküldésére. Ezzel kívánunk lehetőséget adni arra,
hogy érdekes feladatokon töprengjenek, és hónapról-hónapra összemérjék
tudásukat.
A versenyben hónapról-hónapra a forduló elején
mindhárom tantárgyból korcsoportonként 5 tesztfeladatot tűzünk ki. A
korcsoportok a következők:
matematika: 5-6. osztály, 7-8. osztály, 9-10. osztály, 11-12. osztály;
fizika: 5-8. osztály, 9-10. osztály, 11-12. osztály;
informatika: 5-8. osztály, 9-10. osztály, 11-12. osztály.
A feladatsorok
megoldására egy hónap áll rendelkezésre, de a feladatok pontértéke
háromnaponként eggyel csökken. Azaz egy tizenegy napja kitűzött
feladatsor 10 pontos feladatának helyes megoldására már csak 7 pont
jár.
A verseny feladatait döntően a KöMaL és korábbi versenyek
feladataiból válogatjuk. Igyekszünk érdekes,
színes, tanulságos, szórakoztató, ugyanakkor nem túl nehéz feladatokat
kitűzni. Többségük a tantárgy irányt érdeklődő diákok számára
általában megoldható ,,tanórai'' feladat, de kisebb részük néhány nap
fejtörést okozhat. Úgy gondoljuk, a felsőbb évfolyamok diákjainak az
érettségire való felkészülésben is hasznos lehet egy-egy feladatsor
megoldása.
Eredményhirdetést a tanév végén tartunk, ahol
szponzoraink díjai fognak gazdára találni.
Versenyek és nevezés
Összesen 3 tantárgyból külön-külön és a három tantárgyból
együtt
indítunk versenyt. A
matematika, fizika és informatika versenyekben
értelemszerűen csak az adott tantárgy feladatainak megoldását várjuk.
Az egyes tantárgyak versenyébe mindenki az első feladatsor
beküldésével automatikusan benevez.
Az összetett
versenyben mindhárom tantárgy feladatait meg kell oldaniuk az indulóknak.
Ha valaki a verseny folyamán legalább két tantárgyból beküld megoldást a
saját korcsoportjában, akkor automatikusan bekerül az összetett
versenybe is.
Az
alsó tagozatosok - osztálytól függetlenül - egymással versenyeznek. Ők
matematikából az 5-6., fizikából és informatikából az 5-8. korcsoport
feladatait oldják meg.
Az 5-12. osztályosok a saját évfolyamtársaikkal versenyeznek az
osztályuknak megfelelő korcsoport feladatsorainak megoldásával.
Az abszolút kategóriában az érettségizettek
versenyeznek egymással és
azokkal, akik évfolyamuktól függetlenül megoldják az adott tantárgy vagy
az összetett verseny összes korcsoportjának feladatsorát. Az az 5-12.
évfolyamos diák, aki egy adott tantárgy legalább két korcsoportjának
feladatsorát beküldi, automatikusan bekerül a tantárgy abszolút
versenyébe. Az a diák, aki legalább két tantárgy legalább két
korcsoportjának feladatsorát megoldja, automatikusan bekerül az
abszolút összetett versenybe.
Regisztráció
A versenyben való induláshoz ki kell tölteni a regisztrációs
űrlapot.
A regisztráció folyamán mindenki választhat magának egy nevet, amellyel a
játékban szerepel. Javasoljuk, hogy mindenki a teljes nevét használja,
de természetesen megengedett a különböző művészi álnevek használata
is.
Nem választható olyan név, amely a jó ízlésbe
ütközik, mások számára sértő, könnyen összetéveszthető más nevekkel,
vagy más módon félrevezető.
A KöMaL fórum résztvevői - ugyanazzal a névvel és
jelszóval - automatikusan jogot kapnak a tesztversenyben való
indulásra is, nekik regisztrálniuk sem kell magukat. Megfordítva, a
tesztverseny résztvevői jogot kapnak a fórumban való hozzászólásra. A
fórumból való esetleges kitiltás a tesztversenyben való részvétel
felfüggesztését is maga után vonja.
Az első feladatsor
Az idei verseny első feladatsora október 2008. 20-án,
hétfőn 0:00 órakor jelenik meg.
Kihez forduljak?
Kérdéseivel, problémáival a verseny szervezőihez
fordulhat.
E-mail: tesztverseny@komal.hu
Fórum: KöMaL Tesztverseny
|