 Sikeres szereplés a 35. Nemzetközi Fizikai
Diákolimpián
Két arany és két ezüstérmet, valamint egy
dicséretet szerzett a magyar csapat az idei Nemzetközi Fizikai
Diákolimpián Dél-Koreában, és ezzel csapatunk a résztvevő országok
szerint összesített éremtáblázatban az előkelő hatodik helyet érte
el. A verseny mérési fordulójában Kómár Péter, a Fazekas
Mihály Fővárosi Gyakorló Gimnázium 11. osztályos tanulója bizonyult a
legjobbnak, és ezzel aranyérme mellett elnyerte a legjobb kísérleti
munkáért járó különdíjat is (egy Samsung laptop számítógépet).
 A pohangi
elektrongyorsító egy részlete |
Az idei Fizikai Diákolimpiát Pohang városában
rendezték meg, a versenyen 71 országból összesen 332 diák
mérte össze tudását, és ezzel minden idők legnagyobb fizikaversenyére
került sor. Pohang Korea keleti tengerpartján fekszik, Szöultól
200 km-re délkeletre. Pohang acélipari központ, a várost
lényegében a legnagyobb koreai acélóriás, a Pohangi Acélművek (POSCO)
uralja. Ez a nagyvállalat volt az olimpia fő
támogatója. A verseny a Pohangi Egyetemen (POSTECH) került
megrendezésre, itt található például a világ mintegy tucatnyi nagy
elektrongyorsítójának egyike. (Az 1994 óta működő berendezés egyik
részének fényképe a hátsó belső borítón látható.) Itt egy lineáris
gyorsítóval mintegy 2,5 milliárd elektronvolt energiájú
elektronnyalábot állítanak elő, ezt egy hatalmas tárológyűrűbe
vezetik. Ebben - mint egy 1 menetes tekercsben - kb. 180 mA-es
áramerősséggel napokig keringenek az elektronok, s eközben igen erős
(a szokásos orvosi készülékeknél milliószor ,,fényesebb'')
röntgensugárzást, ún. szinkrotronsugárzást bocsátanak ki. Ezt az
elektromágneses sugárzást használják fel kutatási célra a gyűrű mentén
elhelyezkedő, több mint 2 tucat mérőállomáson.
A csapatvezetőket Pohangtól 20 kilométerre,
Gyeongju városában szállásolták el, ez a hely volt Korea fővárosa
1500-1700 éve, a Shilla birodalom idején. Néhány évtizeddel ezelőtt
ebből a korból jelentős számú, fejlett társadalomra utaló, gyönyörű
régészeti lelet került elő, melyeket modern, korszerű múzeumokban
mutatnak be.
A magyar csapat kiválasztása és felkészülése a
korábbi évekéhez hasonlóan történt. Az olimpiai előkészítő szakkörök
legjobbjai és a különböző országos versenyek korábbi nyertesei május
elején 3 napos válogatóversenyen mérték össze tudásukat (és
erőnlétüket, fizikai és szellemi állóképességüket). Ez a verseny,
amelyet a szervezők formailag és tartalmilag is igyekeztek olimpiára
emlékeztető körülmények között megrendezni, a Budapesten (az ELTE-n és
a BME-n) immár harmadik alkalommal megtartott Kunfalvi Rezső
emlékverseny volt. A verseny második fordulója után (a
Kunfalvi-versenyen elért pontszámok, valamint a korábbi
versenyeredmények és a KöMaL mérési versenyének eredménye alapján
kiszámolt jutalompontok összesítésével) alakult ki az 5 fős
csapat:
|
Horváth Márton | Budapest, Fazekas M. Fővárosi
Gyak. Gimn., 12. o., | | | tanára: Horváth
Gábor | | Kómár Péter | Budapest,
Fazekas M. Fővárosi Gyak. Gimn., 11. o., | |
| tanárai: Dvorák Cecília és Horváth
Gábor | | Mezei Márk | Budapest, ELTE
Radnóti Miklós Gyakorlóiskola, 12. o., | |
| tanára: Rácz Mihály | | Szabó
Áron | Debrecen, Fazekas M. Gimn., 12. o., | |
| tanárai: Szegedi Ervin és Simon
Gyula | | Vigh Máté | Pécs, PTE Babits
Mihály Gyak. Gimn., 12. o., | | | tanárai:
Koncz Károly és Kotek László |
A csapat számára a végső felkészítés jelentős
lépése volt az immár hetedik alkalommal megrendezett Román-magyar
előolimpiai fizikaverseny, melynek idén Budapesten az ELTE
Természettudományi Kara adott otthont. (A verseny elméleti
fordulójának feladataiból egyet a beszámolónk után ismertetünk.) Ezen
a megmérettetésen a két ország kiválasztott csapatán kívül három-három
tehetséges fiatalabb diák is részt vett, akik az előző versenyeken
bizonyították tudásukat. Reményeink szerint ők képezik a jövő évi
olimpia csapatának magját. A román-magyar versenyt Kómár Péter
nyerte meg, a második helyen a román Ureche Vlad
végzett. A koreai olimpián a magyar versenyzők között
gyakorlatilag ugyanaz a sorrend alakult ki, mint a román-magyar
versenyen, és ez a megállapítás lényegében igaz a román csapatra
is.
A magyar csapat felkészítésének utolsó fázisa a
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, valamint az Eötvös
Loránd Tudományegyetemen megrendezett háromnapos ,,edzőtábor'' volt,
ahol a versenyzők főleg mérési feladatok megoldását gyakorolták.
 Városnézés a
pihenőnapon |
A csapat 2004. július 14-én indult el Dél-Koreába,
ahová 24 órás utazás után érkezett meg az öt versenyző és a két
csapatvezető: Honyek Gyula (ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola)
és Tasnádi Tamás (ELTE Szilárdtest Fizika Tanszék). Július
16-án, a verseny megnyitó ünnepségén megjelent és rövid beszédet
mondott Dél-Korea államelnöke, ez is mutatta, hogy a vendéglátó ország
számára mennyire fontos a diákolimpia. Az elméleti fordulóra július
17-én került sor, majd egy pihenőnap után július 19-én következett a
kísérleti forduló.
Az 5 órás elméleti fordulóban három feladatot
kellett megoldaniuk a diákoknak. Az első feladatban egy vízszintes
síkkondenzátor lemezei közé helyezett kis korong mozgását, illetve
töltésátvitelét kellett tanulmányozni. A feladat megoldásához
mechanikai, energetikai, elektrosztatikai megfontolásokra volt
szükség, sőt a részben rugalmatlan ütközések leírását is használni
kellett. A második feladat termodinamikai jellegű volt, azt
kellett modellezni, hogy egy héliummal töltött ballon milyen magasra
emelkedik a légkörben, ha a talajszintről elengedjük. A harmadik
probléma egy modern kísérleti eszköz, az atomi erő mikroszkóp
működési és jelfeldolgozási technikájára épült. A feladat szövege
tömören tartalmazta a készülék és a hozzá kapcsolódó úgynevezett
lock-in erősítő működési elvét. A feladat megoldásához a
diákoknak a csillapított kényszerrezgés részletes matematikai leírását
kellett alkalmazniuk.
A kísérleti fordulóra is 5 órát kaptak a
versenyzők. Egy fekete csőben egy golyót helyeztek el a rendezők,
melyet belülről két rugóval rögzítettek a cső két lezárt végéhez. Így
lényegében mechanikai ,,fekete doboz'' jött létre, és a
versenyzőknek különböző mérésekkel azt kellett kitalálniuk, hogy
mekkora a golyó tömege, hol van a golyó a csőben, és milyen erősek a
rugók.
Az elméleti fordulóban maximálisan 30 pontot
lehetett szerezni, a kísérleti rész maximálisan 20 pontot
ért. Bonyolult számítási szabályok szerint a rendezők megállapították,
hogy az aranyéremhez 39 pontot kellett szerezni, az ezüst határa
34 pont lett, a bronzé pedig 25 pont. A magyar
versenyzők a következő eredményt érték el:
| Kómár
Péter | 43 pont | aranyérem, | |
Horváth Márton | 39,5
pont | aranyérem, | | Mezei
Márk | 38,9 pont | ezüstérem, | | Vigh
Máté | 36,8
pont | ezüstérem, | | Szabó
Áron | 18,8
pont | dicséret. |
 A Diákolimpián résztvevők (balról jobbra):
Honyek Gyula, Szabó Áron, Vigh Máté, Angéla (a diákok
koreai kísérője), Mezei Márk,
Kómár Péter, Horváth Márton és Tasnádi
Tamás |
Az országok közötti nem-hivatalos versenyben
Magyarország a hatodik helyen végzett az éremtáblázaton. Ha a
megszerzett pontszámokat hasonlítjuk össze (csak a díjazottak
pontszáma kerül nyilvánosságra, ezért nincs mód teljes összegzésre),
akkor a nyolcadik helyet szereztük meg. A következő táblázatban
az összes olyan ország szerepel, amelynek volt aranyérmes versenyzője
(összesen 31 aranyérmet osztottak ki):
| | | Arany | Ezüst | Bronz | Dicséret | Díjazottak pontszáma | | 1. | Kína | 5 | | | | 222,1 | |
2. | Dél-Korea | 4 | | 1 | | 193,9 | |
3. | Irán | 3 | 1 | 1 | | 196,0 | | 4. | Belorusszia | 2 | 2 | 1 | | 184,6 | |
5. | USA | 2 | 2 | 1 | | 181,0 | | 6. | Magyarország | 2 | 2 | | 1 | 177,0 | | 7. | Ukrajna | 2 | 1 | 2 | | 182,3 | | 8. | Tajvan | 1 | 3 | 1 | | 178,6 | | 9. | Románia | 1 | 2 | 2 | | 173,6 | | 10. | India | 1 | 2 | 2 | | 170,4 | | 11. | Oroszország | | 4 | 1 | | 176,2 | | 12. | Ausztrália | 2 | | 2 | 1 | 156,0 | | 13. | Thaiföld | 1 | 1 | 3 | | 161,4 | | 14. | Vietnam | | 3 | 2 | | 169,9 | | 15. | Indonézia | 1 | 1 | 2 | 1 | 158,9 | | 16. | Németország | 1 | | 3 | 1 | 148,7 | | 17. | Izrael | | 2 | 2 | 1
| 152,7 | | 18. | Hong
Kong | 1 | 1 | 1 | 1 | | | 19. | Szingapúr | | 2 | 1 | 2 | 142,5 | | 20. | Kanada | 1 | | 2 | 1 | | | 21. | Csehország | 1 | | 1 | 3 | 128,9 |
|
Sok ország esetén nem minden csapattag volt
díjazott, vagy a versenyzők száma 5-nél kevesebb volt, így az összes
pontszám megadására ilyenkor nincs lehetőségünk. A továbbiakban a
zárójelben az arany-, az ezüst-, és a bronzérmek, valamint a
dicséretet kapott versenyzők száma olvasható (ebben a csoportban az
érmet elért országokat soroljuk fel):
Moldávia (0/1/2/2); Törökország (0/0/4/1);
Örményország (0/0/4/1); Szerbia és Montenegró (0/1/2/1); Lengyelország
(0/0/3/2); Kazahsztán (0/0/3/2); Argentína (0/1/1/2); Észtország
(0/0/2/3); Szlovákia (0/1/1/1); Nagy-Britannia (0/1/1/1); Hollandia
(0/1/0/3); Litvánia (0/0/2/2); Szlovénia (0/0/2/1); Finnország
(0/0/1/3); Horvátország (0/0/1/3); Svájc (0/0/1/2); Grúzia (0/0/1/2);
Olaszország (0/0/1/2); Ausztria (0/0/1/1); Kirgizisztán (0/0/1/1);
Írország (0/0/1/1); Kuba (0/0/1/0); Görögország (0/0/1/0).
A fentieken kívül a következő országok érmet nem
kaptak, csak dicséretet értek el (a zárójelben a dicséreteik
számát tüntettük fel):
Malajzia (4); Bulgária (3); Lettország (3);
Mongólia (3); Pakisztán (3); Belgium (2); Bosznia-Hercegovina (2);
Izland (2); Spanyolország (2); Türkmenisztán (2); Azerbajdzsán (1);
Brazília (1); Dánia (1); Kolumbia (1); Mexikó (1); Norvégia (1);
Svédország (1).
A felsoroltakon kívül még kilenc ország indult,
akik nem értek el semmilyen díjazást:
Albánia; Bolívia; Ciprus; Franciaország;
Szaúd-Arábia; Kuvait; Liechtenstein; Macedónia; Nigéria.
A magyar diákok (fényképük a hátsó belső borítón
látható) a záróünnepségen kitörő örömmel fogadták azt a bejelentést,
hogy a kísérleti fordulóban Kómár Péter 18,7 ponttal az összes
résztvevő közül a legjobb eredményt érte el, és ezzel a legjobb
mérési eredményért járó különdíjat nyerte
el. A legjobb elméleti eredményért járó különdíjat 29,3 ponttal
Yali Miao kínai versenyző kapta, az összetett verseny legjobbja
47,7 ponttal Alexander Mikhalychev lett Belorussziából.
A budapesti központi szakkörön Rakyta Péter
Rév-Komáromból immár három éve kiválóan dolgozott, és mind a három
évben bekerült a szlovák diákolimpiai csapatba. Idén az olimpián 34,3
ponttal ezüstérmet szerzett.
A koreai rendezők fantasztikusan precízen
dolgoztak, mind a szakmai, mind a szabadidős programok lebonyolítását
zökkenőmentesen végezték. Nagyon rövid idő alatt és igen pontosan
javították ki a különlegesen nagy számú dolgozatot. A szabadidős
programok összeállításánál törekedtek a változatosságra, és arra, hogy
e rövid idő alatt hazájukról minél színesebb képet nyújtsanak
vendégeiknek. Megtekintettük a környék leghíresebb buddhista
templomait, meglátogattuk a földbe ásott királysírokat, koreai pop- és
rock-együttesek műsorát hallgattuk meg, brake-táncos, és taekwondo
bemutatókat láttunk. Maradandó emlék a fazekasműhelyből hazavitt,
saját magunk által festett bögre is. De a sok műsor, bemutató mellett
talán a legértékesebb ajándék vendéglátóink kedvessége,
vendégszeretete volt. Ennek legelső megnyilvánulása a pohangi
repülőtéren ért minket, amikor Angéla, diákjaink koreai kísérője
magyarul szólalt meg. Magyar szakos kísérőnk kedvessége és
segítőkészsége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy mélyebben megismerjük e
keleti ország titkait.
A diákolimpián való eredményes részvételhez a
legfőbb segítséget a csapat kiemelt támogatója, a Magyar Villamos
Művek nyújtotta. Ezúton is szeretnénk megköszönni az MVM immár
három éve tartó folyamatos támogatását. Köszönettel tartozunk az
Oktatási Minisztériumnak, valamint azoknak az intézményeknek (ELTE
Általános Fizika Tanszék, ELTE Szilárdtest Fizika Tanszék, BME Fizikai
Intézet), melyek a válogatóversenyek és az edzőtábor során helyet és
eszközöket biztosítottak a munkához. Személy szerint köszönet illeti
Mezei Miklóst, Ajtai Jánost és Böhönyei Andrást, akik
készségesen segítséget nyújtottak nekünk.
A következő diákolimpiát 2005 júliusában
Spanyolországban, Salamanca városában
rendezik. A versenyre való felkészülést a jól bevált gyakorlatnak
megfelelően továbbra is 5 vidéki és a budapesti szakkör segíti. Ezeken
bárki részt vehet, jelentkezni a következő tanároknál
lehet.
Hilbert Margit (Szegedi
Tudományegyetem, Dóm tér 9. I. em. Budó Ágoston terem; első alkalommal
október 1-jén 14 órakor); hilbert@physx.u-szeged.hu
Kotek László (Pécsi Tudományegyetem,
Fizikai Intézet, Ifjúság útja 6.); kotek@fizika.jpte.hu
Szegedi Ervin (Debreceni Egyetem
Kossuth L. Gyak. Gimn., Kossuth u. 35.); szegedi@tigris.klte.hu
Varga István (Békéscsaba, Tevan
A. Gimn. és Szki., Gyulai út 57.; minden hétfőn 16-18 óráig, első
alkalommal október 4-én); level.datanet.hu
Honyek Gyula (Budapest, Radnóti
M. Gyak. Gimn., Cházár A. u. 10. II. emeleti fizika
előadó; minden hétfőn 15-17 óráig, első alkalommal október 4-én); honyek@radnoti-elte.sulinet.hu
A kötött helyszínű szakkörök (lásd még külön
felhívásunkat a BME-n induló kísérleti foglalkozásokról) mellett
elsősorban önálló munkával, a KöMaL elméleti és mérési feladatainak
rendszeres megoldásával lehet készülni a jövő évi Fizikai
Diákolimpiára.
Eredményes felkészülést kívánunk!
Honyek Gyula, Tasnádi Tamás
|