Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok
Informatika rovattal
Kiadja a MATFUND Alapítvány
Már regisztráltál?
Új vendég vagy?

A P. 5678. feladat (2025. október)

P. 5678. Egy \(\displaystyle D\) rugóállandójú rugó egyik végét egy lift mennyezetéhez rögzítjük, másik végére pedig egy \(\displaystyle m\) tömegű testet akasztunk. Kezdetben a test egyensúlyban van. Egyszer csak a lift állandó \(\displaystyle a\) gyorsulással elindul felfelé, majd \(\displaystyle \tau\) idő után a gyorsulás megszűnik és a felvonó állandó sebességgel halad tovább. Mekkora amplitúdójú mozgást végez ezután a test?

Közli: Vigh Máté, Herceghalom

(6 pont)

A beküldési határidő 2025. november 17-én LEJÁRT.


I. megoldás. A felfüggesztett test mozgását végig a lifthez rögzített vonatkoztatási rendszerben írjuk le. Amíg a rendszer nyugalomban van, a rugó \(\displaystyle x_0\) megnyúlása akkora, hogy a rugóerő pont kiegyenlíti a rugón függő test \(\displaystyle mg\) súlyát, azaz \(\displaystyle x_0=\tfrac{mg}{D}\). Amikor a lift egyenletesen gyorsulva elindul fölfelé, a hozzá rögzített koordináta-rendszerben megjelenik egy \(\displaystyle ma\) nagyságú lefelé mutató tehetetlenségi erő. Ez hatásában ugyanolyan, mintha a nehézségi gyorsulás \(\displaystyle a\)-val megnövekedne, tehát a gyorsulás alatt \(\displaystyle g_\mathrm{eff}=g+a\). Ennek megfelelően az \(\displaystyle m\) tömeg ,,egyensúlyi'' helyzete (az a helyzet, ahol a rugóerő pont kompenzálná az effektív súlyerőt) \(\displaystyle \Delta x=\tfrac{ma}{D}\) értékkel lejjebb kerül, és amíg a lift gyorsul, a test e körül fog \(\displaystyle \omega=\sqrt{\tfrac{D}{m}}\) körfrekvenciával rezgőmozgást végezni. A rezgés kezdetekor a testnek az egyensúlyi helyzettől mért kitérése éppen \(\displaystyle \Delta x\), sebessége pedig nulla, ezért az \(\displaystyle x\) kitérés és a lifthez viszonyított \(\displaystyle v\) sebesség a \(\displaystyle t\) idő függvényében

\(\displaystyle x(t)=\Delta x\cos\omega t\qquad\textrm{és}\qquad v(t)=-\omega\Delta x\sin\omega t.\)

Amint megszűnik a lift gyorsulása, az egyensúlyi helyzet visszakerül az \(\displaystyle x_0\)-lal jellemzett pozícióba és a test rezgése változatlan körfrekvenciával e körül a pont körül folytatódik. Innentől a mozgás jellemzőit az

\(\displaystyle x^\prime(t)=A\cos(\omega(t-\tau)+\varphi)\qquad\textrm{és}\qquad v^\prime(t)=-\omega A\sin(\omega(t-\tau)+\varphi)\)

egyenletek adják meg azzal, hogy az \(\displaystyle x^\prime\) távolságot az új (egyben a gyorsulás előtti) egyensúlyi pozíciótól kell mérni. Figyelembe véve, hogy ez a pont a liftben \(\displaystyle \Delta x\)-szel magasabban van mint az, ahonnan \(\displaystyle x\)-et mérjük, a \(\displaystyle t=\tau\) időpontban

\(\displaystyle x^\prime(\tau)+\Delta x=x(\tau)\qquad\textrm{és}\qquad v^\prime(\tau)=v(\tau),\)

azaz

\(\displaystyle A\cos\varphi=\Delta x\left(\cos\omega\tau-1\right)\qquad\textrm{és}\qquad A\sin\varphi=\Delta x\sin\omega\tau.\)

E két utóbbi egyenletet négyzetre emelve és összeadva \(\displaystyle \varphi\)-t kiküszöböljük az egyenletből:

\(\displaystyle A^2=2(1-\cos\omega\tau)(\Delta x)^2,\)

végül kihasználjuk, hogy \(\displaystyle \Delta x=\tfrac{ma}{D}\) és \(\displaystyle \omega=\sqrt{\tfrac{D}{m}}\), így

\(\displaystyle A=\sqrt{2\left(1-\cos\sqrt{\frac{D}{m}}\tau\right)}\,\frac{ma}{D}.\)

Megjegyzés. A kialakuló amplitúdó \(\displaystyle \tau\) értékétől függően 0 és \(\displaystyle 2\tfrac{ma}{D}\) között változhat. Maximális amplitúdó akkor lesz, ha \(\displaystyle \cos\sqrt{\tfrac{D}{m}}\tau=-1\), azaz ha \(\displaystyle \tau=(2n+1)\pi\sqrt{\tfrac{m}{D}}\), \(\displaystyle n\in \mathbb{N}\). A test egyáltalán nem fog rezegni, ha \(\displaystyle \cos\sqrt{\tfrac{D}{m}}\tau=1\), azaz ha \(\displaystyle \tau=2n\pi\sqrt{\tfrac{m}{D}}\), \(\displaystyle n\in \mathbb{N}\).

II. megoldás. A feladatot megoldhatjuk inerciarendszerből (pl. a talajhoz rögzített ,,álló'' koordináta-rendszerből) nézve is. Ebben a rendszerben a Newton-egyenletek az eredeti alakjukban érvényesek, nincs szükség ,,tehetetlenségi erők'' bevezetésére.

A megoldás menetét – a jobb áttekinthetőség kedvéért – több lépésre bontjuk.

1. lépés: A lift megindulása előtti állapot vizsgálata.

Legyen a rugó nyújtatlan hossza \(\displaystyle \ell_0\), az \(\displaystyle m\) tömegű test ráakasztása után pedig \(\displaystyle \ell=\ell_0+x_0\). Egyensúlyi helyzetben a testre ható eredő erő

\(\displaystyle (1)\)\(\displaystyle F=Dx_0-mg=0,\qquad\textrm{vagyis}\qquad x_0=\frac{mg}{D}.\)

Válasszunk egy olyan koordináta-rendszert, amelynek \(\displaystyle x\) tengelye függőlegesen felfelé mutat (tehát minden vektort ebben az irányban tekintünk pozitívnak), és a origója a test nyugalmi helyzeténél van, amikor a lift még áll.


1. ábra

Ezt a helyet a lift oldalán is megjelöljük egy piros vonallal, hogy a helyét akkor is jól láthassuk, amikor a lift már mozgásba jött (1. ábra).

2. lépés: Az \(\displaystyle m\) tömegű test mozgásegyenletének felírása a lift gyorsuló mozgásakor.

A lift \(\displaystyle t=0\) pillanatban elkezd függőlegesen felfelé \(\displaystyle a\) gyorsulással mozogni, tehát \(\displaystyle t\) idő alatt \(\displaystyle \frac{a}{2}t^2\) utat tesz meg. Ezalatt az \(\displaystyle m\) tömegű test elmozdulása a korábban választott inerciarendszerben legyen \(\displaystyle x(t)\) (2. ábra). Első feladatunk ezen \(\displaystyle x(t)\) függvény meghatározása.


2. ábra

A lift teteje \(\displaystyle t\) idő alatt \(\displaystyle \frac{a}{2}t^2\)-tel került magasabbra, így a rugó hossza

\(\displaystyle \ell(t)=\frac{a}{2}t^2-x(t)+\ell_0+x_0,\)

a megnyúlása pedig

\(\displaystyle \varDelta\ell=\ell(t)-\ell_0=\frac{a}{2}t^2-x(t)+x_0\)

lesz. A testre ható eredő erő

\(\displaystyle F(t)=D\,\varDelta\ell-mg=D\frac{a}{2}t^2-D\,x(t)+(Dx_0-mg).\)

A zárójelben álló kifejezés (1) miatt nulla, így

\(\displaystyle (2)\)\(\displaystyle F(t)=D\frac{a}{2}t^2-D\,x(t).\)

Newton mozgástörvénye szerint az \(\displaystyle F\) erő az \(\displaystyle m\) tömeg és a test gyorsulásának szorzatával egyenlő. A gyorsulásra nem a megszokott jelölést használjuk, mert az ,,\(\displaystyle a\)'' betű már ,,foglalt'', az a lift gyorsulását jelöli. Ehelyett az elméleti fizika szakkönyvekben szokásos módon egy fizikai mennyiség változási sebességét (az idő szerinti deriváltját) a mennyiség betűjele fölé tett ponttal, a sebesség változási ütemét (a gyorsulást, vagyis az idő szerinti második deriváltat) a betűjel fölé tett két ponttal fogjuk jelölni. Ez a jelölés azért is praktikus, mert különbséget tud tenni különböző fizikai mennyiségek változási sebessége, illetve gyorsulása között.

A tömegpont mozgásegyenlete ezek szerint

\(\displaystyle F(t)=m\ddot{x}(t),\)

azaz a \(\displaystyle D/m=\omega^2\) jelölés bevezetésével (\(\displaystyle \omega\) az álló liftben harmonikus rezgőmozgást végző test körfrekvenciája)

\(\displaystyle (3)\)\(\displaystyle \ddot{x}(t)=-\omega^2\left(x(t)-\frac{a}{2}t^2\right).\)

3. lépés: A mozgásegyenlet megoldása alkalmasan választott új függvények segítségével.

A test mozgásegyenlete egy bonyolultnak látszó ,,differenciálegyenlet'', ami azonban könnyen visszavezethető a szokásos rezgőmozgás jól ismert problémájára.

Kézenfekvő, hogy (3) jobb oldalán a zárójelben álló kifejezést tekintsük új ismeretlen függvénynek, és arra írjunk fel mozgásegyenletet. Legyen tehát

\(\displaystyle (4)\)\(\displaystyle y(t)\equiv x(t)-\frac{a}{2}t^2,\)

aminek változási sebessége és gyorsulása:

\(\displaystyle (5)\)\(\displaystyle \dot{y}(t)=\dot{x}(t)-at,\qquad\textrm{illetve}\qquad\ddot{y}(t)=\ddot{x}(t)-a.\)

Az új mozgásegyenlet:

\(\displaystyle (6)\)\(\displaystyle \ddot{y}(t)=-\omega^2\left(y(t)+\frac{a}{\omega^2}\right).\)

Ez már majdnem egy rezgőmozgás egyenlete, amely a

\(\displaystyle (7)\)\(\displaystyle z(t)=y(t)+\frac{a}{\omega^2}\)

jelöléssel már az ismert alakot ölti:

\(\displaystyle (8)\)\(\displaystyle \ddot{z}(t)=-\omega^2\,z(t).\)

(Kihasználtuk, hogy az időben állandó \(\displaystyle a/\omega^2\) mennyiség változási sebessége és gyorsulása is nulla, tehát \(\displaystyle \dot{z}(t)\equiv\dot{y}(t)\) és \(\displaystyle \ddot{z}(t)\equiv\ddot{y}(t)\)).

4. lépés: A kezdőfeltételek felírása.

A mozgásegyenlet megoldását a kezdeti hely- és sebességadatok teszik egyértelművé. Kezdetben a test az origóban állt, vagyis

\(\displaystyle x(0)=0\qquad\textrm{és}\qquad\dot{x}(0)=0.\)

Felhasználva (4), (5) és (7) egyenleteket kapjuk, hogy

\(\displaystyle y(0)=0\qquad\textrm{és}\qquad\dot{y}(0)=0,\)

valamint

\(\displaystyle (9)\)\(\displaystyle z(0)=\frac{a}{\omega^2}\qquad\textrm{és}\qquad\dot{z}(0)=0.\)

5. lépés: A mozgásegyenlet megoldása a kezdőfeltételek figyelembevételével.

A (8) mozgásegyenlet általános megoldása

\(\displaystyle z(t)=A_1\cos\omega t+A_2\sin\omega t,\)

ahol \(\displaystyle A_1\) és \(\displaystyle A_2\) állandók. A (9) kezdeti feltétel szerint \(\displaystyle A_1=\frac{a}{\omega^2}\) és \(\displaystyle A_2=0\), vagyis

\(\displaystyle z(t)=\frac{a}{\omega^2}\cos\omega t,\qquad\dot{z}(t)=-\frac{a}{\omega}\sin\omega t.\)

Ezt (7)-be, majd (4)-be helyettesítve megkapjuk a keresett \(\displaystyle x(t)\) függvényt és annak változási sebességét:

\(\displaystyle x(t)=\frac{a}{\omega^2}(\cos\omega t-1)+\frac{a}{2}t^2,\qquad\dot{x}(t)=-\frac{a}{\omega}\sin\omega t+at.\)

6. lépés: Az energiaviszonyok vizsgálata a lift gyorsulásának megszűntekor.

\(\displaystyle t=\tau\) pillanatban megszűnik a lift gyorsulása. Ebben a pillanatban a test a liftszekrény piros vonala (az egyensúlyi helyzet) felett

\(\displaystyle (10)\)\(\displaystyle y(\tau)=x(\tau)-\frac{a}{2}\tau^2=\frac{a}{\omega^2}(\cos\omega\tau-1)\leq 0\)

magasságban (ténylegesen az alatti helyen) található. A rugó hossza ekkor

\(\displaystyle \ell(\tau)=\frac{a}{2}\tau^2-x(\tau)+\ell_0+x_0=\ell_0+\frac{a}{\omega^2}(1-\cos\omega\tau )+x_0,\)

ahol \(\displaystyle x_0=mg/D\). A rugó megnyúlása tehát ebben a pillanatban

\(\displaystyle \varDelta\ell=\frac{a}{\omega^2}(1-\cos\omega\tau)+x_0,\)

a rugalmas energia pedig

\(\displaystyle (11)\)\(\displaystyle E_1=\frac{1}{2}D\,(\varDelta\ell)^2=\frac{1}{2}D\left(\frac{a}{\omega^2}\right)^2\left(1-2\cos\omega\tau+\cos^2\omega\tau\right)+Dx_0\frac{a}{\omega^2}(1-\cos\omega\tau)+\frac{1}{2}D\,x_0^2.\)

A test sebessége a talajhoz viszonyítva

\(\displaystyle \dot{x}(\tau)=a\tau-\frac{a}{\omega}\sin\omega\tau,\)

míg a lift sebessége \(\displaystyle a\tau.\)

7. lépés: ,,Beülünk'' az egyenletes sebességgel mozgó liftbe.

Térjünk most át a lifttel együtt \(\displaystyle a\tau\) sebességgel mozgó koordináta-rendszerre, ami ugyancsak inerciarendszer. Ebben a rendszerben a lift áll, a test sebessége pedig

\(\displaystyle v=\dot{x}(\tau)-a\tau=-\frac{a}{\omega}\sin\omega\tau.\)

A test mozgási energiája ebben a rendszerben \(\displaystyle t=\tau\) pillanatban

\(\displaystyle (12)\)\(\displaystyle E_2=\frac{1}{2}mv^2=\frac{1}{2}D\left(\frac{a}{\omega^2}\right)^2\,\sin^2\omega\tau.\)

A test rendelkezik még valamekkora gravitációs helyzeti energiával is a lifthez képest álló vonatkoztatási rendszerben. Ha a helyzeti energiát a lift piros vonalánál (a rugó egyensúlyi helyzeténél) tekintjük nullának, akkor a (10) képletben szereplő \(\displaystyle y(\tau)\) magasságban a gravitációs helyzeti energia

\(\displaystyle (13)\)\(\displaystyle E_3=mgy(\tau)=Dx_0\frac{a}{\omega^2}(\cos\omega\tau-1).\)

8. (utolsó) lépés: A test összenergiájának és a rezgésének amplitúdójának kiszámítása. A lift koordináta-rendszerében a rezgő test összenergiája (11), (12) és (13) felhasználásával

\(\displaystyle E_\text{összes}=E_1+E_2+E_3=D\left(\frac{a}{\omega^2}\right)^2(1-\cos\omega\tau)+\frac{1}{2}D\,x_0^2.\)

Ez az összenergia a továbbiakban állandó marad, és a nagysága kifejezhető a rezgés \(\displaystyle A\) amplitúdójával is. Az egyensúlyi helyzeten való áthaladáskor a test helyzeti energiája nulla, a mozgási energiája \(\displaystyle \tfrac{1}{2}m(A\omega)^2\), a rugó rugalmas energiája pedig \(\displaystyle \tfrac{1}{2}D\,x_0^2\). Felírhatjuk tehát, hogy

\(\displaystyle D\left(\frac{a}{\omega^2}\right)^2(1-\cos\omega\tau)+\frac{1}{2}D\,x_0^2=\frac{1}{2}mA^2\omega^2+\frac{1}{2}D\,x_0^2\)

ahonnan a keresett rezgési amplitúdó:

\(\displaystyle A=\frac{a}{\omega^2}\sqrt{2(1-cos\omega\tau)}\qquad\left(\omega=\sqrt{D/m}\right).\)

III. megoldás. A feladatot a szuperpozíció módszerével is meg lehet oldani. Ez a módszer a mechanikában azért működik, mert egy tömegpont \(\displaystyle x(t)\) elmozdulásfüggvénye, illetve az \(\displaystyle \ddot{x}(t)\) gyorsulásfüggvénye, valamint a testre ható (időben akár változó) \(\displaystyle F(t)\) erő között lineáris kapcsolat áll fenn. Ez annyit jelent, hogy ha az \(\displaystyle x_1(t)\) elmozdulásfüggvénynek \(\displaystyle F_1(t)\) erőfüggvény felel meg, \(\displaystyle x_2(t)\)-nek pedig \(\displaystyle F_2(t)\), akkor a \(\displaystyle c_1\,x_1(t)+c_2\,x_2(t)\) elmozduláshoz tartozó erőfüggvény \(\displaystyle c_1\,F_1(t)+c_2\,F_2(t)\), ahol \(\displaystyle c_1\) és \(\displaystyle c_2\) tetszőleges állandó számok. (Ez a tulajdonság abból következik, hogy a deriválás lineáris művelet, Newton II. törvénye pedig lineáris egyenlet.)

Megjegyzés. Valamilyen ismert erőfüggvény csak a kezdőfeltételekkel együtt határozza meg egyértelműen az elmozdulásfüggvényt. Különböző megoldások súlyozott összegének képzésekor a kezdeti hely- és sebességadatok is szuperponálódnak. Ezzel azonban nem kell törődjünk, ha a kezdeti feltétel pl. az, hogy a test kezdetben az origóban áll.

Írjuk le az \(\displaystyle m\) tömegű test mozgását a lift koordináta-rendszerében. Amennyiben a test elmozdulását a rugó nyugalmi helyzetétől mérjük (ahol a rugóerő egyensúlyt tart a nehézségi erővel), akkor az \(\displaystyle mg\) nehézségi erőt a továbbiakban figyelmen kívül hagyhatjuk. A test mozgásegyenlete általánosan:

\(\displaystyle m\ddot{x}=-D\,x(t)+F(t),\)

ahol \(\displaystyle F(t)\) a testre még a rugóerőn kívül ható tetszőleges erő, \(\displaystyle \ddot{x}\) pedig a gyorsulást jelöli. Esetünkben

\(\displaystyle (14)\)\(\displaystyle F(t)=\begin{cases}ma,&\textrm{ha~}0<t<\tau\\0,&\textrm{egyébként}.\end{cases}\)

(A koordinátatengelyt lefelé irányítjuk, ezért a felfelé, állandó \(\displaystyle a\) gyorsulással mozgó liftben fellépő tehetetlenségi erő \(\displaystyle +ma\).) Bevezetve az \(\displaystyle \omega=\sqrt{D/m}\) jelölést a mozgásegyenlet így írható:

\(\displaystyle \ddot{x}+\omega^2x(t)=\frac{1}{m}F(t).\)

Tekintsük először azt az egyszerűbb esetet, amikor \(\displaystyle F(t)\) egy nagyon rövid \(\displaystyle \varDelta t\) ideig tartó, \(\displaystyle ma\) nagyságú erőlökés a \(\displaystyle t=0\) pillanatban. Ez az erőlökés a kezdetben álló testet hirtelen \(\displaystyle F\varDelta t/m=a\varDelta t\) sebességre gyorsítja fel (3. ábra), és az a továbbiakban \(\displaystyle \omega\) körfrekvenciájú, szinuszos rezgésbe kezd:

\(\displaystyle x(t;0)=\begin{cases}0,&\textrm{ha~}t\le0\\ \frac{a\varDelta t}{\omega}\,\sin\omega t,&\textrm{ha~}t>0.\end{cases}\)

(Az \(\displaystyle x(t;0)\) képletében a 0 szám azt jelöli, hogy az erőlökés \(\displaystyle t=0\) pillanatot követően történt.)


3. ábra

Amennyiben egy ugyanekkora erőlökés éri a testet valamely \(\displaystyle t'\) időpillanatot követő \(\displaystyle \varDelta t\) intervallumban (\(\displaystyle 0<t'<\tau\)), akkor ennek hatására kialakuló mozgás (lásd a 4. ábrát):

\(\displaystyle x(t;t')= \begin{cases}0,&\textrm{ha~}t\le t'\\ \frac{a\varDelta t}{\omega}\,\sin\omega(t-t'),&\textrm{ha~}t>t'.\end{cases}\)


4. ábra

Mivel a (14) képletben szereplő \(\displaystyle F(t)\) függvény összetehető (szuperponálható) sok rövid erőlökésből, a ténylegesen kialakuló mozgás is előállítható az egyes erőlökésekhez tartozó elmozdulásfüggvények összegeként:

\(\displaystyle x(t)=\sum_{t'=0}^{\tau}x(t;t')=\frac{a}{\omega}\sum_{t'=0}^{\tau}\sin\omega(t-t')\,\varDelta t',\qquad\textrm{ha}\qquad t>\tau.\)

Érdemes áttérni a \(\displaystyle t'\) változóról a

\(\displaystyle \varphi\equiv\omega(t-t')\)

új változóra. Mivel az erőlökések ,,szélességének'' megegyező \(\displaystyle \varDelta t'\) időintervallumnak \(\displaystyle \varDelta\varphi=\omega\,\varDelta t'\) felel meg, az összegzés határait pedig a \(\displaystyle \omega(t-\tau)<\varphi<\omega t\), a keresett megoldás így írható:

\(\displaystyle (15)\)\(\displaystyle x(t))=\frac{a}{\omega^2}\sum_{\varphi=\omega(t-\tau)}^{\omega t}\sin\varphi\,\varDelta \varphi.\)

A (15) egyenlet jobb oldalán szereplő, \(\displaystyle W=\sum_{\varphi_1}^{\varphi_2}\sin\varphi\,\varDelta \varphi\) alakú összeg akár az integrálszámítás összefüggéseivel, akár fizikai megfontolásokkal is kiszámítható. Az erőlökések időtartamának fokozatos csökkentésével

\(\displaystyle (16)\)\(\displaystyle W\approx \int\limits_{\varphi_1}^{\varphi_2}\sin\varphi\mathrm{d}\varphi=-\cos\varphi\Big\vert_{\varphi_1}^{\varphi_2}=\cos\varphi_1-\cos\varphi_2.\)

Megjegyzés. Ugyanezt az összefüggést megkaphatjuk úgy is, hogy egy \(\displaystyle \ell\) hosszúságú, \(\displaystyle m\) tömegű fonálinga \(\displaystyle \varphi_1\) szögtől \(\displaystyle \varphi_2\) szögig történő lassú kitérítésnél végzett munkát, illetve a helyzeti energia változását hasonlítjuk össze (5. ábra)

\(\displaystyle \sum_{\varphi_1}^{\varphi_2}(mg\sin\varphi)\,(\ell\varDelta\varphi)=mg\ell(\cos\varphi_1-\cos\varphi_2),\)

ami nyilván egyenértékű (16)-tal.


5. ábra

A fentiek szerint a (15)-ben szereplő elmozdulásfüggvény \(\displaystyle t>\tau\) időpontokban

\(\displaystyle x(t)=\frac{a}{\omega^2}\cos\left(\omega t-\omega\tau\right)-\frac{a}{\omega^2}\cos(\omega t),\)

ami – trigonometrikus átalakítás után – ilyen alakban is felírható:

\(\displaystyle (17)\)\(\displaystyle x(t)=A_1\cos\omega t+A_2\sin\omega t,\)

ahol

\(\displaystyle (18)\)\(\displaystyle A_1=\frac{a}{\omega^2}\left(\cos\omega\tau-1\right)\qquad\textrm{és}\qquad A_2=\frac{a}{\omega^2}\sin\omega\tau.\)

Két (különböző fázisú) harmonikus rezgés összege is harmonikus rezgőmozgás. Kérdés: Mekkora az amplitúdója, vagyis a legnagyobb értéke az \(\displaystyle x(t)\) függvénynek? Erre pl. a rezgőmozgás ismert sebességképletének felírásával kaphatunk választ. \(\displaystyle x(t)\) legnagyobb értékénél a változási sebessége nulla:

\(\displaystyle \dot{x}(t)=-A_1\omega\sin\omega t+A_2\omega\cos\omega t=0,\qquad\textrm{azaz}\qquad\tg\omega t=\frac{A_2}{A_1}.\)

Ezt (17)-be helyettesítve kapjuk, hogy

\(\displaystyle x_\mathrm{max}=\sqrt{A_1^2+A_2^2}.\)

Megjegyzés. Ugyanezt az eredményt egyszerű geometriai megfontolással is megkaphatjuk. Ha ugyanis egy \(\displaystyle A_1\) és \(\displaystyle A_2\) oldalélű téglalapot az egyik csúcspontja körül függőleges síkban megforgatunk (6. ábra), a szemközti csúcsa akkor kerül a legmagasabbra, amikor éppen a forgástengely fölé ér, és ekkor a magassága

\(\displaystyle x_\mathrm{max}=\sqrt{A_1^2+A_2^2}.\)


6. ábra

A feladat eredeti kérdésében szereplő amplitúdó tehát (18) felhasználásával

\(\displaystyle A=\sqrt{A_1^2+A_2^2}=\frac{a}{\omega^2}\sqrt{\left(\cos\omega\tau-1\right)^2+\sin^2\omega\tau}=\frac{a}{\omega^2}\sqrt{2\left(1-\cos\omega\tau\right)}.\)

Megjegyzés. A fenti megoldásban szerepló \(\displaystyle x(t;t')\) függvényt a vizsgált probléma Green-függvényének nevezik. A George Green (1793-1841) angol matematikus által kidolgozott módszert sikeresen alkalmazzák az elméleti fizika számos területén.


Statisztika:

A P. 5678. feladat értékelése még nem fejeződött be.


A KöMaL 2025. októberi fizika feladatai