Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok
Informatika rovattal
Kiadja a MATFUND Alapítvány
Már regisztráltál?
Új vendég vagy?

Az I. 135. feladat (2006. május)

I. 135. Egy iskolában az informatikatanárt bízták meg a nyári táborok adminisztrációjával, aki erre SQL adatbázist szeretne használni. A turnusok különböző napokon kezdődnek és végződnek, és a résztvevő diákok és tanárok által befizetendő összegek is különbözők. Az igazgató rendszeresen érdeklődik a tábor alakulásáról, és ilyenkor -- többek között -- a következő típusú kérdésekre vár választ:

1. Soroljuk fel a turnusok nevét, időpontját, a jelentkezett fiúk, lányok és tanárok számát.

2. Listázzuk ki a 3. turnusba jelentkezett fiúk névsorát.

3. Számítsuk ki, hogy augusztus 5-én hány diák és hány tanár lesz a táborban.

4. Számítsuk ki turnusonként, hogy összesen hány forintot fizettek már be a résztvevők.

5. Számítsuk ki turnusonként, hogy a jelentkezett diákok összesen mennyi pénz befizetésével tartoznak még.

6. Soroljuk fel, hogy az egyes diákok mennyi pénzt fizettek már be, és mennyivel tartoznak még.

Tervezzük meg az adatbázis tábláit úgy, hogy minden esetben elég legyen egyetlen (subquery-t nem használó) SQL lekérdezés, és adjuk meg ezeket a lekérdezéseket.

Beküldendő az adatbázistáblák definíciója és a hat SQL parancs egy-egy egyszerű szöveg fájlban (i135def.txt, i135kerd.txt).

(10 pont)

A beküldési határidő 2006. június 15-én LEJÁRT.


Statisztika:

10 dolgozat érkezett.
10 pontot kapott:Balambér Dávid, Czigler András, Kovács 129 Péter, Véges Márton.
9 pontot kapott:Gilián Zoltán.
8 pontot kapott:2 versenyző.
7 pontot kapott:2 versenyző.
4 pontot kapott:1 versenyző.

A KöMaL 2006. májusi informatika feladatai