Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok
Informatika rovattal
Kiadja a MATFUND Alapítvány
Már regisztráltál?
Új vendég vagy?

Az I. 132. feladat (2006. április)

I. 132. Egy középiskolai informatikaversenyen a szervezők elhatározták, hogy a verseny adminisztrációját SQL adatbázis segítségével valósítják meg. Az eredményt az interneten is közzéteszik, ahol az olvasók néhány klikkeléssel a következő típusú kérdésekre kaphatnak választ:

  1. Írjuk ki az összes feladat számát, szövegét és maximális pontszámát.

  2. Számítsuk ki, hogy az egyes feladatokra átlagosan hány pontot kaptak a versenyzők.

  3. A KöMaL feladatok statisztikájához hasonlóan soroljuk fel, hogy a

  4. feladatra kapott pontszámok hogyan oszlanak el.

  5. Soroljuk fel, hogy a ,,Kiss Béla'' nevű versenyző hány pontot kapott az egyes feladatokra.

  6. Számoljuk össze, hogy az egyes iskolákból hány versenyző érkezett.

  7. Soroljuk fel a ,,Berzsenyi Dániel Gimnázium'' nevű iskola versenyzőit.

  8. Készítsük el a verseny végeredményét. Soroljuk fel a versenyzőket iskoláik nevével, osztályukkal és kapott pontszámaik összegével, a pontszámok szerint csökkenő sorrendben. Az egyenlő pontszámú versenyzőket betűrendben soroljuk fel.

Tervezzük meg az adatbázis tábláit úgy, hogy minden esetben elég legyen egyetlen SQL lekérdezés, és adjuk meg ezeket a lekérdezéseket.

Beküldendő az adatbázistáblák definíciója és a hét SQL parancs egy-egy egyszerű szöveg fájlban (i132.sql, i132.txt).

(10 pont)

A beküldési határidő 2006. május 15-én LEJÁRT.


Statisztika:

11 dolgozat érkezett.
10 pontot kapott:Gilián Zoltán, Kiss Dániel Miklós.
9 pontot kapott:Czigler András, Gombos Gergely, Györök Péter, Kovács 129 Péter, Véges Márton.
8 pontot kapott:3 versenyző.
7 pontot kapott:1 versenyző.

A KöMaL 2006. áprilisi informatika feladatai