Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok
Informatika rovattal
Kiadja a MATFUND Alapítvány
Már regisztráltál?
Új vendég vagy?

Az I. 192. feladat (2008. szeptember)

I. 192. Készítsünk prezentációt a magyar olimpiai csapat pekingi szereplésének bemutatására. Az összes dia bal felső sarkában legyen az olimpia hivatalos logója, jobb felső sarkában egy magyar zászló, háttérként egy olyan kép, amelynek alsó része egy dobogó. A diákon időrendben, naponként egy dián, mutassuk be a magyar csapat érmeit úgy, hogy a képtér felső részében soronként megjelenítjük mindegyik szerzett éremnél a sportág hivatalos logóját, a sportág nevét, a versenyszámot, valamint a versenyző, illetve csapat esetén a versenyzők nevét, helyezését; ezzel egy időben a dobogó megfelelő fokára helyezzük el a versenyző, illetve a csapat képét. Például az augusztus 11-ét bemutató dián szerepeljen a következő sor:

Az augusztus 24-ét bemutató dián pedig a következő sor:

Ugyanakkor a dobogó megfelelő fokán jelenjen meg a versenyzők fényképe. A sorok 1-2 másodpercenként, a diák az utolsó versenyző megjelenése után 4-5 másodperccel automatikusan kövessék egymást. A megoldáshoz szükséges képek az olimpia hivatalos oldaláról (is) letölthetőek. Csak azokról a napokról készítsünk diát, amelyeken a magyar csapat szerzett legalább egy érmet.

A naponkénti eredményeket követően az utolsó dián a dobogó megfelelő fokain annyi arany, ezüst és bronzszínű logója jelenjen meg az egyes sportágaknak, ahányat a magyar versenyzők szereztek az adott sportágból.

Beküldendő a prezentáció (i192.ppt, i192.odp, ...), valamint egy rövid dokumentáció (i192.txt, i192.pdf, ...), amely megadja, hogy a bemutató melyik prezentációkészítő szoftver hányas számú verziójával készült.

(10 pont)

A beküldési határidő 2008. október 15-én LEJÁRT.


Mintamegoldásként Barta János 9. évfolyamos salgótarjáni (i192b.ppt), Pap Dávid hajdúböszörményi (i192p.ppt), és Póta Kristóf 10. évfolyamos egri versenyző munkáját (i192pk.ppt) adjuk közre.


Statisztika:

18 dolgozat érkezett.
10 pontot kapott:Barta 111 János, Konkoly 002 Csaba, Lingvay Mónika, Nagy 111 Miklós, Póta Kristóf, Sereg Tamás, Szabó 928 Attila.
9 pontot kapott:Abonyi József, Barta Éva Anna, Földes Imre, Pap 999 Dávid, Takács Dávid, Tóth Szabolcs.
7 pontot kapott:2 versenyző.
6 pontot kapott:2 versenyző.
2 pontot kapott:1 versenyző.

A KöMaL 2008. szeptemberi informatika feladatai