![]() |
Az I. 295. feladat (2012. május) |
I. 295. Polübiosz egy Rómában élő görög történetíró, politikus volt, aki i.e. 200-ban született. (Történelemkönyvei közül 40 kötetet ismerünk.) Szövegek titkosításának rejtjelezését dolgozta ki a róla elnevezett Polübiosz-négyzettel. Minden betűnek egy betűpár - sor és oszlop sorrendben - felel meg.

Az 5×5-ös négyzetben az angol ábécé csak úgy fér el, ha a V és W karaktert egyformán az UE karakterpár kódolja. Polübiosznak ez nem jelentett problémát, hiszen a görög ábécé 24 betűből áll.
A rejtjelezendő szöveg betűit magánhangzó párokkal helyettesítjük, majd ezeket tartalmazó szavakat választunk.
Rendelkezésünkre áll a szodb.txt állományban egy hosszú magyar nyelvű szöveg összes szava ábécérendben. Az ékezetes magánhangzók ékezet nélküli párjukkal lettek helyettesítve és nagybetűs írásmódot állítottak be. Ebből a szókészletből lehet választani olyan szavakat, amelyek az elrejtendő magánhangzókat tartalmazzák egymás után.
Készítsünk programot i295 néven, amely segít rejtjelezni egy szöveget. A program parancssori argumentuma legyen a szavak gyűjteményét tartalmazó állomány neve. A rejtjelezendő szöveget (maximum 100 karakter) kérjük be a billentyűzetről, majd a kódoló magánhangzókat tartalmazó szavakat szóközzel elválasztva a képernyőn jelenítsük meg.

Beküldendő egy tömörített i295.zip állományban a program forráskódja (i295.pas, i295.cpp, ...) és rövid dokumentációja (i295.txt, i295.pdf, ...), amely tartalmazza a megoldás rövid leírását, és megadja, hogy a forrásállomány melyik fejlesztő környezetben fordítható.
(10 pont)
A beküldési határidő 2012. június 11-én LEJÁRT.
A megoldásokról:
A beküldök többsége úgy készítette elő a rejtjelezést, hogy a megadott szó-adatbázisban ábécé sorrendet alakított ki. A meghatározott magánhangzó sorozata szerint minél hosszabb szavak kiválasztására törekedtek.
A tesztként megadott MELEG és LIMONADE szavak rejtjelezett eredményei

Mintamegoldás:
Fényes Balázs 9. évfolyamos versenyző (Budapest, Szerb Antal Gimnázium) munkáját közöljük: i295.vb
Statisztika:
12 dolgozat érkezett. 10 pontot kapott: Antal János Benjamin, Barkaszi Richárd Miklós, Fehér Balázs, Fényes Balázs, Jákli Aida Karolina, Kocsis 789 Mátyás, Kovács Balázs Marcell, Kucsma Levente István, Németh 017 András, Szabó Levente, Tegzes Tamás (11 versenyző). 9 pontot kapott: Varga 256 Erik (1 versenyző).
A KöMaL 2012. májusi informatika feladatai
