Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok
Informatika rovattal
Kiadja a MATFUND Alapítvány
Már regisztráltál?
Új vendég vagy?

Bogdán Zoltán

Beszámoló a XI. Nemzetközi Magyar Matematikaversenyről

,,Elindulok, mint egykor Csoma Sándor, hogy felkutassak mindenegy magyart. Székelyek, ott a bércek szikla-mellén, üljetek mellém! Magyarok ott a Tisza partján, magyarok ott a Duna partján, magyarok ott a tót hegyek közts a bácskai szőlőhegyek közt, üljetek mellém.''

(Dsida Jenő: Psalmus hungaricus, részlet)

Emléklapot kapott minden résztvevő, ez az idézet áll rajta. A Sepsi-, Kézdi- és Orbai széket magába foglaló Háromszékben találkoztak a Kárpát-medence országaiban élő magyar középiskolások hagyományos matematika versenyének résztvevői. A tizenegyedik találkozót 2002. március 17. és 20. között rendezték meg a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban. Az ünnepélyes megnyitó március 17-én volt a Tamási Áron Színházban. A Vox Humana kórus nagyon szép hangversenye után Bíró Judit főszervező meleg hangú köszöntője hangzott el, majd a megye és a művelődésügy vezetői, végül pedig Albert Álmos polgármester úr és Bíró Béla igazgató úr üdvözölték a vendégeket.

A négynapos programban felejthetetlen élményt nyújtó kirándulások, előadások, sportversenyek is voltak. A rendezvények alapmotívuma a 200 éve született Bolyai János életművének ismertetése volt. Március 18-án este megnézhettük a Tamási Áron Színház Madách: Az ember tragédiája előadását.

A négyórás írásbeli versenyre március 18-án került sor, minden évfolyamon 6-6 feladattal. A versenybizottság munkáját dr. Bege Antal irányította.

A Tamási Áron Színházban tartott záróünnepségen a versenyen legjobb eredményt elérők értékes díjakat kaptak.

A részletes eredmények:

9. osztály

2. díj: Széles Ádám (Csíkszereda, Márton Áron Gimnázium); Bodnár József (Fülek, Gimnázium).

3. díj: Czank Tamás (Miskolc, Földes Ferenc Gimnázium); Kiss Gábor (Budapest, Berzsenyi Dániel Gimnázium); Stippinger Marcell (Sopron, Széchenyi Gimnázium); Zajicek Péter (Komárom, Selye János Gimnázium); Seres Gyula (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium); Mátyás Péter (Komárom, Selye János Gimnázium); Németh Bertalan (Kecskemét, Bányai Júlia Gimnázium); Eckert Bernadett (Bonyhád, Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium).

10. osztály

1. díj: Pach Péter Pál (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium).

2. díj: Kórus Péter (Szeged, Radnóti Miklós Gimnázium).

3. díj: Nedeczky Gábor (Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium); Fehér Gábor (Budapest, Berzsenyi Dániel Gimnázium); Egri Attila (Hajdúszoboszló, Hőgyes Endre Gimnázium); Dányádi Zsolt (Debrecen, Fazekas Mihály Gimnázium).

11. osztály

1. díj: Csóka Endre (Debrecen, Fazekas Mihály Gimnázium); Pelládi Gábor (Miskolc, Földes Ferenc Gimnázium); Ruppert László (Pécs, Janus Pannonius Gimnázium).

2. díj: Bartha Ferenc (Szeged, Radnóti Miklós Gimnázium); Rendes Gábor (Győr, Révai Miklós Gimnázium).

3. díj: Koltai Péter (Komárom, Selye János Gimnázium); Bergmann Gábor (Budapest, Berzsenyi Dániel Gimnázium); Nagy Gábor (Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium); Rácz Éva (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium); Borbély Árpád (Nyíregyháza, Zrínyi Ilona Gimnázium).

12. osztály

1. díj: Koreck Ferenc (Szeged, Radnóti Miklós Gimnázium); Pallos Péter (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium); Jesch Dávid (Nagykanizsa, Batthyány Lajos Gimnázium); Tóth Ágnes (Hajdúszoboszló, Hőgyes Endre Gimnázium); Balogh János (Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium).

2. díj: Dömötör Csilla (Győr, Révai Miklós Gimnázium).

3. díj: Siroki László (Debrecen, Fazekas Mihály Gimnázium); Boros Vazul (Budapest, Berzsenyi Dániel Gimnázium); Kevei Péter (Szeged, Radnóti Miklós Gimnázium); Spanczér Ilona (Nagykanizsa, Batthyány Lajos Gimnázium).

A versenyt a következő években is megrendezzük, minden második évben Magyarországon, közben pedig a környező országokban. A jövő évi találkozó előreláthatóan Egerben lesz.