Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok
Informatika rovattal
Kiadja a MATFUND Alapítvány
Már regisztráltál?
Új vendég vagy?

A G. 690. feladat (2019. december)

G. 690. Az asztalon két teljesen egyforma pohár van színültig töltve vízzel. Az egyik pohárban a víz tetején egy pingponglabda úszik. Melyik pohár nyomja jobban az asztalt?

(3 pont)

A beküldési határidő 2020. január 10-én LEJÁRT.


Megoldás. Az asztalra ható nyomóerő mindkét esetben ugyanakkora. A pingponglabdás esetben a pohárban lévő víz mennyisége (és így a súlya is) kisebb, mint a csak vizet tartalmazó pohárnál. Az első esetben a nyomóerőhöz még hozzájárul a vízben úszó pingponglabda súlya, ami éppen a kiszorított (,,hiányzó'') víz súlyával egyezik meg.

Úgy is érvelhetünk, hogy a pohár fenéklapjára ható erő a víz nyomásából származik, ez pedig ugyanakkora mindkét esetben, hiszen a vízszint magassága egyforma. Az asztalra ható erő még a pohár súlyával nagyobb a pohár aljára kifejtett erőnél, de ez a különbség is ugyanakkora a két esetben.


Statisztika:

77 dolgozat érkezett.
3 pontot kapott:61 versenyző.
2 pontot kapott:2 versenyző.
1 pontot kapott:9 versenyző.
0 pontot kapott:3 versenyző.
Nem versenyszerű:2 dolgozat.

A KöMaL 2019. decemberi fizika feladatai