Pi (1998)
Írta és rendezte: Darren Aronofsky
Főszereplők: Sean Gullette, Mark Margolis, Ben Shenkman, Pamela Hart, Stephen
Pearlman, Samia Shoaib
Fényképezte: Matthew Libatique
Vágó: Oren Sarch
Zene: Clint Mansell
Káosz-elmélet: a kis dolgok történése nagy változásokat okozhat a világban. Vegyük
csak példának a pillangó-effektust, amely szerint, ha egy pillangó valahol Kínában
megrezzenti szárnyait, a légáramlat, amit a mozgása gerjeszt, egyszer
megváltoztathatja az időjárást akár New Yorkban is. Az időutazás az egyik
legizgalmasabb gondolat mai világunkban, hiszen általa meg tudnánk változtatni az
emberiség történelmének menetét. Ezek a bonyolult és egyben mély teóriák,
melyekre a Pi című film is épül, kihívást jelentenek az egész világnak.
Darren Aronofsky Pi című alkotásával azonnal legendává vált a független filmesek
világában. A film eredeti, okos, felkavaró, és nem hagyja nyugodni a lelket. David
Lynch Radírfej című filmje óta nem rázta meg úgy a valóságba vetett hitünket semmi,
mint ez a film.
A matematikus zseni Max Cohen egy új felfedezés küszöbén és az őrület határán áll.
Körülöttünk minden rendszerekből áll össze, és Max az egyik legnagyobbat akarja
megfejteni: a tőzsde rendszerezett káoszát. Egy hatalmas számítógép, az Euclid
segítségével megpróbál rendszert találni a másodpercenként gazdát cserélő
részvények forgalmában. Miután Max a számítógépbe táplálja a héber ábécét, az
Euclid kiad egy kétszáztizenhat számjegyű összeget. Ez a számsor a Tóra szerint
Isten neve lehet. Maxot eközben folyamatosan üldözi egy cég, amely bármit
megtenne, hogy megszerezze a kapott eredményt. Ez az elviselhetetlen helyzet és
állandó migrénjei, élet és halál közé sodorják a matematikust.
Darren Aronofsky a végtelen lehetőségek terrénumába kalauzol bennünket. A
Rekviem egy álomért rendezőjének egyedi stílusa mindenki számára igazi csemege.
A film mindössze 60,000 dollárból készült. 1998-ban Darren Aronofsky elnyerte a
legjobb rendezőnek járó díjat a Sundance filmfesztiválon.
Odeon-Lloyd mozi
1136 Budapest, Hollán Ernő u. 7.
Megközelíthető a 4-6-os villamossal, a Jászai Mari térig (Margit híd, pesti hídfő) kell menni, az út (háztól házig) kb. 45 perc.
A villamosról leszállva át kell menni a zebrán (a Rotschild oldalára), a zebra
"folytatása" a Hollán Ernő utca. A mozi az utca jobb oldalán van.
A 2009. évi
Ifjúsági Ankét előadásai, videók
A 2008. évi
Ifjúsági Ankét előadásai, videók
A 2007. évi
Ifjúsági Ankét előadásai, videók
A 2007. évi
Ifjúsági Ankét programja
A 2006. évi
Ifjúsági Ankét előadásai, videók, diák
A 2006. évi
Ifjúsági Ankét előzetes programja
A 2005. évi
Ifjúsági Ankét előadásai, videók, diák
KöMaL Ifjúsági Ankét - 2004 (felhívás)
Horváth Andrea: KöMaL Ifjúsági Ankét, 2004
Kiss-Tóth Christian - Oláh Vera: Részletek a KöMaL 2004. évi Ifjúsági Ankétjáról
Fényképek a KöMaL Ifjúsági Ankétról, 2004
A 2004. évi Ifjúsági Ankét előadásai, videók, diák
KöMaL Ifjúsági
Ankét - 2003 (felhívás)
Fényképek a KöMaL Ifjúsági Ankétról, 2003
A 2003. évi
Ifjúsági Ankét programja
KöMaL Ifjúsági Ankét - 2002 (beszámoló)
Fényképek a KöMaL Ifjúsági Ankétról, 2002
A 2002. évi
Ifjúsági Ankét programja
A 2001. évi Őszi
Ifjúsági Ankét (felhívás)
A 2001. évi Őszi
Ifjúsági Ankét előzetes programja
A 2000. évi Téli
Ifjúsági Ankét
Poszterkiállítás a
2000. évi Téli Ifjúsági Ankéton (felhívás)
Fényképek a
KöMaL Ifjúsági Ankétról, 2000
Az 1999. évi Téli
Ifjúsági Ankét