Woynarovich Ferenc
A fizikai problémák megoldásakor gyakran támaszkodunk szimmetriaérvekre: ha egy elrendezés valamilyen térbeli szimmetriát mutat, azaz egy vagy több transzformáció (forgatás, tükrözés vagy inverzió) változatlanul hagyja, ennek meg kell jelennie a rendszert jellemző mennyiségekben is. Ez különösen érdekes a vektormennyiségek esetében: mivel ezeknek nemcsak nagyságuk, hanem irányuk is van, egy térbeli átalakítás a kezdőpontjuk áthelyezése mellett az irányukat is megváltoztat(hat)ja. Jelen összefoglalóban a tükrözési tulajdonságokat vizsgáljuk meg. A vektoriális mennyiségeket ábrázoló irányított szakaszok viselkedése a geometriai tükrözés során egyértelmű, de ez nem feltétlenül esik egybe a megfelelő fizikai mennyiségnek a rendszer tükrözésekor követett szabályával. Példának tekintsük egy egyenletesen töltött korong elektromos, és egy kicsiny szabályos köráram mágneses terét. Az 1. ábra a) és b) része a \(\displaystyle Q\) töltésű korong, illetve az \(\displaystyle I\) köráram terének \(\displaystyle (y,z)\) metszetét mutatja vázlatosan.
1. ábra
Mindkét elrendezés szimmetrikus az \(\displaystyle (x,y)\) síkra, tehát az erre való tükrözés a kialakuló elektromos, illetve mágneses teret változatlanul hagyja, de érdemes megnézni, mit jelent ez az egyes pontok tekintetében. A töltés esetében legyen a \(\displaystyle P'\) egy tetszőlegesen kiválasztott \(\displaystyle P\) pont \(\displaystyle (x,y)\) síkra vett tükörképe. Nagyon szemléletes, hogy a \(\displaystyle P\) pontban lévő \(\displaystyle \mathbf{E}(P)\) elektromos térerősség tükörképének a \(\displaystyle P'\) pontban kialakuló \(\displaystyle \mathbf{E}(P')\) térerősséget tekintsük, és erre igaz, hogy
ahol a \(\displaystyle \parallel\) és \(\displaystyle \perp\) szimbólumok az indexben az adott vektorok tükörsíkkal párhuzamos, illetve arra merőleges komponensét jelentik. Ennek megfelelően az elektromos térerősségek úgy tükröződnek, mint maguk a helyvektorok, vagy az a nyíl, amivel ábrázoljuk őket. A ,,tükrözési szabály'' ettől különbözik, nevezetesen pont fordított a mágneses indukció esetében. Most ugyanis, ha az \(\displaystyle R\) pont tükörképe \(\displaystyle R'\), akkor a megfelelő \(\displaystyle \mathbf{B}(R)\) és \(\displaystyle \mathbf{B}(R')\) mágneses indukciókat kell egymás tükörképeinek tekinteni, hisz az elrendezés tükrözésekor ezek egymásba mennek át, de ezekre
A KöMaL kiadásának, a versenyek teljes lebonyolításának, díjazásának és a díjkiosztóval egybekötött Ifjúsági Ankétok szervezésének költségeit 2007 óta a MATFUND Középiskolai Matematikai és Fizikai Alapítvány fizeti.
Kérjük, személyi jövedelemadója 1%-ának felajánlásával álljon a több, mint 125 éve alapított Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok mellé!
A fizikában (és sok más tudományterületen) gyakran szükségünk lehet egy függvény szélsőértékének (minimumának vagy maximumának) meghatározására. Ez történhet differenciálszámítás segítségével, grafikus ábrázolással, esetenként algebrai egyenlőtlenségek felhasználásával, vagy erre alkalmas, az interneten szabadon hozzáférhető számítógépes programok (pl. GeoGebra, WolframAlpha) futtatásával.
Ha egy egyváltozós, sima (differenciálható) \(\displaystyle f(x)\) függvénynek valamely \(\displaystyle x_0\) pontban (lokális) szélsőértéke van, akkor ott a deriváltja nulla kell hogy legyen. Ezzel egyenértékű megfogalmazás (ami nem igényli a differenciálszámítás formális szabályainak ismeretét) a következő. Ha a függvény értékei az \(\displaystyle x_0\) ponthoz közel, attól kicsiny \(\displaystyle \epsilon\) távolságra
\(\displaystyle f(x_0+\epsilon)=f(x_0)+m(x_0)\,\epsilon+\delta(x_0,\epsilon) \)
alakban írhatók fel (ahol \(\displaystyle \delta(x_0,\epsilon)\) ,,nagyon kicsi'' mennyiség), akkor \(\displaystyle m(x_0)\)-at a függvény \(\displaystyle x_0\) pontbeli ,,meredekségének'' nevezzük. A ,,nagyon kicsi'' pongyola megfogalmazás itt azt jelenti, hogy \(\displaystyle \delta\) még \(\displaystyle \epsilon\)-nál is sokkal kisebb, mert a \(\displaystyle \delta/\epsilon\) hányados \(\displaystyle \epsilon\) csökkentésével tetszőlegesen kicsivé tehető. A \(\displaystyle \delta\) mennyiséget gyakran ,,másodrendűen kicsinek'' is nevezzük, és a közelítő számításokban \(\displaystyle \epsilon\) mellett elhanyagoljuk.
Kevés az olyan egyenlettípus, amely zárt alakban megoldható, a legtöbb esetben valamilyen numerikus megoldáshoz kell folyamodnunk. Mindig lehetőségünk van a próbálgatásra, amit ügyesen végrehajtva megbízható eredményre juthatunk, de bizonyos esetekben a megoldás megkeresésére szisztematikus, könnyen automatizálható eljárás is a rendelkezésünkre áll. Az alábbiakban egy ilyet mutatunk be. Ez az
típusú egyenletek esetében alkalmazható, és az \(\displaystyle f(x)\) függvények egy széles osztályában eredményes. A módszer lényege, hogy az
\(\displaystyle x_{n+1}=f(x_n) \)
képzési szabály segítségével egy sorozatot generálunk.